Máris elszenvedte az első csapást az AstraZenca gyógyszergyártó abban a perben, amelyet az Európai Bizottság indít ellene azzal a váddal, hogy nem teljesítette szerződésben vállalt vakcinaszállítási kötelezettségeit, miután a bejelentés nyomán esett a vállalat részvényárfolyama a tőzsdén - derül ki a Bloomberg tudósításából.

Az amerikai hírportál szerint az EU ezzel emelte a tétet az év eleje óta tartó vitában közte és a gyógyszergyártó között. Az unió úgy látja, hogy a vállalat nem volt képes megbízható stratégiával előállni, ami garantálta volna, hogy időben szállítja koronavírus-oltásait a EU tagállamainak mint megrendelőknek - foglalta össze a bizottság keresetének indoklását Stefan De Keersmaecker szóvivő.

Az Európai Bizottság garantálni akarja, hogy az európai polgárok megkapják a szerződés szerint nekik járó oltást, gyors és kellő mennyiségű szállításokkal - folytatódott az indoklás. Az AstraZeneca az első negyedévben csak a negyedét szállította annak a vakcinamennyiségnek, amennyit az EU várt és a másodikra vonatkozóan is csökkentette korábbi szállítási előrejelzését - emlékeztet a Bloomberg.

A gyógyszergyártó nem szerez profitot ezen a termékén, így nehéz lesz mire hivatkozva kérni kártérítést, ám egy elhúzódó pereskedés jelentős perköltséggel járhat, ami nem hagyja érintetlenül a tőzsdei cég pénzügyi mutatóit. Ennek ellenére az AstraZenca közleményben reagált az uniós bejelentésre, amelyben alaptalannak minősítette a vádakt. A cég részvényárfolyama 0,3 százalékkal esett a hírre a londoni tőzsdén.