Csehország áramszolgáltató mamutcége, a ČEZ meghirdette a Dukovany atomerőmű új egységének felépítéséről szóló tendert - adta hírül a Radio Praha. A régóta várt pályázat a prágai ipari és kereskedelmi minisztérium hozzájárulásával jelent meg. A ČEZ azt tervezi, hogy a győztessel két éven belül aláírja a szerződést és az építkezés 2029-ben elkezdődhet. Az új atomerőmű-egység 2036-től kezdheti meg az elektromos áram termelését.

A biztonsági ellenőrzésen három lehetséges pályázó ment át: a francia EDF, a dél-koreai KHNP és az amerikai Westinghouse. Az orosz és a kínai cégeket kizárták a tenderből, mert a cseh kormány értékelése szerint biztonsági kockázatot jelentett volna rájuk bízni a fejlesztést.

A tenderre jelentkező vállalatok és beszállítóik biztonsági kockázatait rendszeresen ellenőrizni fogják a jövőben is - jelezték a csehek.

Jozef Síkela kereskedelmi miniszter a tender hivatalos bejelentésekor nem mulasztotta el elmondani, hogy az egyik legfontosabb bírálati szempont az lesz, mekkora cseh részvételt kínálnak a beruházásban az egyes jelentkezők. Ehhez van egy küszöb is: a teljes beszállítói szerződésállomány legalább 65 százalékát cseh vállalatokkal kell megkötni.

Illúziók - nem jó az irány!

Petr Fiala miniszterelnök szerint az új atomerőmű Csehország energia-önellátásának kulcsa, ám Edvard Sequens iparági szakértő nem osztja a kormányfő véleményét. A Radio Prahának nyilatkozva azt mondta, hogy Csehország még mindig túlságosan kiszolgáltatott Oroszországnak, ahonnan meglévő, még a rendszerváltás előtt épített atomerőműveibe importálja a nukleáris fűtőanyagot. - Az energia-önellátás pontatlan meghatározás, ha figyelembe vesszük, mennyire függ az atomerőművek üzemanyagának importjától Csehország - fejtegette a szakember.

Jelenleg a meglévő dukovanyi és a temelíni atomerőműbe is az oroszoktól érkezik a fűtőanyag, ami hamarosan megszűnhet, ám a megfelelően előkészített és az új erőműhöz technológiailag illeszkedő üzemanyagot továbbra is külföldről kell majd beszerezni. A szakértő szerint Csehországnak elsősorban az orosz gáz vásárlásától kelne megszabadulnia, azután általában a fosszilis energiahordozók felhasználásától, amit nem lehet megoldani új nukleáris reaktorok üzembe állításával.

És még sokba is lesz

A Dukovanyban épülő új létesítmény becsült költsége 160 milliárd korona (mostani árfolyamon 2400 milliárd forint), ám Petr Leyer, a Transparency International cseh szervezetének vezetője szerint ez erősen alábecsli a valós várható kiadásokat. A szervezet bírálja a prágai kormányt azért is, mert a tender átláthatatlan, a vele kapcsolatos kommunikáció pedig homályos.

Csehországban a két atomerőműben állítják elő az ország elektromosenergia-szükségletének harmadát. Tavaly a Dukovanyban és a Temelínben lévő reaktorok 30,73 terawattóra áramot tápláltak be az ország elektromos hálózatába, ami három százalékkal több az egy évvel korábbinál.