Oroszország és az Egyesült Államok tárgyalásokat kezdett arról, hogy felújítsák atomfegyver-leszerelési tárgyalásaikat a következő hetekben - írja a Moscow Times. Ez az első face-to-face kapcsolat a felek között azóta, hogy az orosz hadsereg rátámadt Ukrajnára - derül ki a Kommerszant üzleti lap értesüléséből, amit három forrásból erősítettek meg.

A Stratégiai Fegyvercsökkentési Megállapodásról (New START) szóló tárgyaláshoz a hagyományos genfi helyszín helyett egy közel-keleti országban ülnének egy asztalhoz a felek képviselői november végén vagy december elején.

A hír azt követően került napvilágra, hogy a szakértők heteken át találgatták, vajon az orosz vezetés kész lenne-e atomfegyvert bevetni az Ukrajna ellen folyó  háborúban. Vlagyimir Putyin orosz államfő is tett erre célzást, mielőtt visszavettek a túl harcias beszédből.

Titokban folytatódtak

A New START a hidegháborús ellenségek utolsó nagy leszerelési megállapodása. Ez a terület azon ritka ügyek közé tartozik, amelyekben még képesek egymással a párbeszédre. Az orosz üzleti lap szerint Washington fel szeretné újítani a megállapodásban foglalt vállalások helyszíni ellenőrzését.

Moszkva a nyugati szankciókra hivatkozva 2022 augusztusában függesztette fel ezt a lehetőséget, miután Joe Biden, az USA elnöke felszólította az orosz és a kínai vezetést, hogy tegyék egyértelművé elkötelezettségüket a nukleáris leszerelés mellett. A Kommerszant szerint az egyeztetések nem álltak le teljesen csak informális csatornákba terelődtek.