Evangelosz Venizelosz, a görögországi válságkezelés nagyját magára vállaló szocialista Paszok elnöke sikeresen tárgyalt a kormányalakításról Fotisz Kuvelisszel, a mérsékelt politikai erőnek számító Demokratikus Baloldal párt vezetőjével. Úgy tapasztalta, hogy álláspontjaik közel állnak egymáshoz. A Demokratikus Baloldal tegnap fordult szembe a radikális baloldali Sziriza párttal - amelyet korábban hajlandónak mutatkozott támogatni -, mivel szerinte az az előrehozott választásokra játszik, amelyen többséget szerezve elutasítaná a nemzetközi segítségről kötött szerződést, és ezzel egy csapással csődbe vinné Görögországot.

A BBC szocialista körökből úgy értesült, hogy a 19 parlamenti helyet szerzett baloldali erő éppen a közepén kettéosztott. Egyik fele továbbra is elutasítja az EU-val és az IMF-fel kötött paktumot, a Kuveliszt támogatók viszont belemennének egy koalíciós kormányba, amennyiben az "fokozatosan visszalépne" a megszorításoktól.

Csekély az esély

Az idézett informátorok szerint a pártelnök puhulása ellenére kicsi az esélye a kormányalakításnak, amit az is alátámaszt, hogy a Paszok rendkívül népszerűtlen - a válságkezelés mellett korrupciós botrányok is árnyékot vetnek rá. Harmadik félnek meg kellene még nyerni a konzervatív Új Demokrácia pártot, amely megnyerte a választásokat, ám nem igazán vágyik kutya-macska házasságra a szocialistákkal.

Az alternatíva azonban egyre nyilvánvalóbban Görögország szakadékba zuhanása lenne. A csütörtök este megjelent legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a Sziriza 28 százalékra növelte támogatottságát a múlt vasárnapi 17-ről, s ezzel esélye van arra, hogy egy újabb szavazáson 128 helyet szerezzen a 300 fős parlamentben. Az Alpha TV felmérése szerint másodiknak 20,3 százalékkal az Új Demokrácia futhatna be, amivel 57 képviselői helyhez jutna, a harmadik a Paszok lehet a 36 helyre elegendő 12,6 százalékkal.

Beszéljük ezt meg újra!

Alekszisz Ciprasz, a Sziriza elnöke tegnap levelet küldött az európai unió vezetőinek - jelentette a Bloomberg. Ebben kifejtette ismert álláspontját, miszerint a görög választások - amelyen a szavazók 70 százaléka elutasította a megszorításokat - illegitimmé tették a megállapodást, ugyanakkor tartózkodott attól, hogy a program elvetéséről írjon, továbbá hogy a bejelentse a görög adósságtörlesztés felfüggesztését.

A 37 éves politikus arra hívta fel kollégái figyelmét, hogy a nemzetközi segítéségért cserébe vállalt lépések lerombolják a recesszióban vergődő gazdaságot és szociális válsággal fenyegetnek. Mivel az ország összeomlásának egész Európára kiható következményei lennének, az egész válságkezelési stratégiát újra kell értékelni - tette hozzá.

A rövid válasz - nem - hamarosan megérkezett. Wolfgang Schaeuble német pénzügyminiszter szintén még csütörtökön világossá tette, hogy a görögöknek nincs más lehetőségük, ha az eurózóna tagjai akarnak maradni, mint hogy kitartanak az elfogadott segélycsomag feltételeinek teljesítése mellett.

QP | Quality Placement