Az osztrák kormány úgy döntött, az eddigieknél is jobban felpörgeti a Covid-19-es járvány elleni küzdelemben az ország tesztkapacitásait. Március elsejétől minden ember számára havi 5 darab, otthon, egyedül elvégezhető antigén tesztet bocsátanak rendelkezésére. A bejelentés egy héttel azután érkezett, hogy a bécsi és az alsó ausztriai iskolákat újranyitották több mint egy hónapnyi távoktatás után, s az üzletek, fodrászok, kozmetikusok is újra fogadhatják vendégeiket. A testközeli szolgáltatások (fodrász, kozmetikus és ehhez hasonlók) esetében azonban 48 óránál nem régebbi, hivatalosan igazolt negatív antigén teszt szükséges a belépéshez, s az iskolákban is az összes oktatásban résztvevő tanulót rendszeresen tesztelik.

Az elmúlt hét napban összesen 1,522 millió tesztet végeztek el a szomszédos országban - írja az ORF.at - ebbe nem számolték bele az iskolai teszteket. A vizsgálatok ingyenes lakossági terjesztését régóta szorgalmazza az ellenzéki szocialista párt (SPÖ) vezetője, Pamela Rendi-Wagner.

Sebastian Kurz osztrák néppárti (ÖVP) kancellár azzal számol, hogy ezen a héten az iskolai tesztekkel együtt már 3,5 millió tesztet fognak elvégezni, ebből 2,2 millió lesz az oktatási intézményekben elvégzett vizsgálat. Az iskolákban és a házi használatra kiosztani tervezett "orrtúró-tesztek" hatékonyságával kapcsolatban elég sok kritika hangzott el. Az orrnyálkahártya külső régióiból vett mintával dolgozó teszt hatékonysága ugyanis alacsonyabb az egyéb tesztelési eljárásokénál, azonban a kormány szerint még ez is jobb a semminél és segít abban, hogy a fertőzés terjedésében szerepet játszó tünetmentes eseteket kiszűrjék.

Az eredmények odaát nagyságrenddel jobbak

Ausztriában jelenleg több, mint 500 állomáson teszteltetheti magát az, akinél a koronavírus-fertőzés gyanúja felmerül. Ezen felül mintegy 800 gyógyszertár kínál ingyenes antigén tesztelési lehetőséget, s e mellett a jelenleg futó tesztelési akcióban 730 cég 351 ezer alkalmazottja vesz részt. Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerint a tömeges tesztelés lehet az a fegyver, amellyel meg lehet törni a fertőzési hullámot, amely a gazdaság újranyitását törvényszerűen kísérheti.

A szomszédos országot Orbán Viktor miniszterelnök a járvány tavaly tavaszi, első hulláma idején Magyarország víruslaborjának nevezte. Akkor a magyar kormány gyorsan követte az osztrák lépéseket a gazdaság lezárásában. A második hullám idején azonban sok mindenben más utat követett a magyar járványkezelés, az üzletek, vendéglátóipari egységek lezárása ahhoz képest késve, vagy egyáltalán nem valósult meg, mint ahogy az iskolák bezárása ás általános távoktatásra való átállítása sem.

Magyarországon a járvány kezdete óta kevesebb tesztet végeznek és a kontaktkutatás is jóval esetlegesebb az Ausztriában alkalmazottnál. A vizsgálatok számában azonban az elmúlt hetekben a tömeges antigén tesztek bevezetésével szakadt el a két ország drasztikusan egymástól.  A szomszédos országban az elmúlt hét napban végrehajtott tesztek száma meghaladta a másfél milliót, addig itthon ez a szám 113 ezer körül alakult. Ausztriában jelenleg valamivel több, mint 20 ezer aktív koronavírusos esetet tartanak nyilván, ebből 1329-et ápolnak kórházban, Magyarországon ez a szám 77 ezer felett található, 3883 kórházban ápolttal.