Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Újabb pályázatot írtak ki az észak-erdélyi A3-as autópálya egyik, a román-magyar határ térségében található szakaszának tervezésére és kivitelezésére.

A Bisztraterebes és Berettyószéplak közötti szakasz tervezésére és építésére pályázó cégek legkésőbb március 15-ig nyújthatják be ajánlataikat – írta az Agerpres hírügynökség Cristian Pistol, a romániai közúti infrastruktúrát kezelő vállalat igazgatójának Facebook-bejegyzésére hivatkozva.

A 26,35 kilométeres sztrádaszakasz három völgyhidat, nyolc felüljárót és nyolc hidat is tartalmaz. Ezek egyike a berettyószéplaki víztározó fölött kanyarodva áthaladó 1650 méter hosszú híd, amelynek szerkezetét már az amerikai Bechtel cég megépítette, ám a 2013-ban szerződést bontottak vele.

Hosszú évek óta elhagyott építkezést kell újraindítani

Cristian Pistol igazgató szerint a most kiírt pályázaton nyertes cégnek 24 hónap alatt kell elkészülnie a munkálatokkal, hat hónap jut a tervezésre, 18 pedig a kivitelezésre. A beruházás értéke áfa nélkül 937,53 millió lej, ami átszámolva 2,85 milliárd forintra jön ki kilométerenként.

A fenti kilométerár jócskán elmarad a hazai útépítésben jelenleg jellemző összegtől – a román pálya folytatásaként épülő M4-es esetében ez 4,5 milliárd, akárcsak az M6-oson most épülő Bóly-Ivándárda szakaszon – , azonban

a valódi költségei ennek a beruházásnak egy másik árkategóriát képviselnek, mivel egy 19 éve tartó útépítési projektről beszélünk.

Ebben az amerikai Bechtel a projekt legelső nyerteseként félkész állapotban hagyta az autópályát.

Ebből kiindulva a valódi kilométerár éppen a kétszerese a most adódó összegnek, miután csak a munkák felére vonatkozik.

Felsorolni is nehéz, hány cég veselkedett már neki a projektnek

Emellett az a tényező is növeli az útépítés valódi költségeit, hogy egy immár közel két évtizedes útépítési projektről beszélünk, melyre eddig háromszor kötöttek szerződést, és ugyanennyiszer kútba esett a megvalósítása. Az utat ugyanis a Bechtel kezdte építeni még 2004-ben, ám a kivitelezés felét elvégezve leállt a munkálatokkal, és végül szerződést bontottak vele 2013-ban.

Ezt követően, 2015-ben a spanyol Corsan és Corviam nevű cégek által vezetett, román cégekkel kiegészülő konzorcium nyerte el az új közbeszerzést. Azonban még 2016-ban sem kezdte el, ami miatt a szerződés felbontásával fenyegette meg a román állam, és végül meg is tette ezt a lépést.

Az útépítési pályázat immáron harmadik győztese 2018-ban a Trameco SA, Vahostav SK, Drumuri Bihor SA, Drum Asfalt Srl, valamint az East Water Drillings SL társaságok által alkotott román-szlovák konzorcium volt, ám végül ez a kivitelezés is meghiúsult.

Mennyibe is kerül valójában egy kilométer?

Mindezek után nehéz lenne megmondani, hogy valójában mennyibe kerül a román államnak egy kilométer a hányattatott sorsú projektben. Becsléseink ezzel együtt mégis lehetnek a Magyarepitok.hu korábbi tényfeltáró erdélyi riportja alapján, amelyben a valódi költségekre utalva a román autópályafejlesztő korábbi aligazgatója, Alin Goga nyilatkozatát idézték. Eszerint

tíz év alatt a 13,5 milliárd eurós (4600 milliárd forint nagyságú) költségvetésből gazdálkodhatott, amiből csaknem 2000 kilométer autópályát lehetett volna építeni. Ehhez képest összesen 430 kilométernyi sztrádát adtak használatba ezen időszak alatt, ami azt jelenti, hogy egy kilométerre több mint 10 milliárd forintnyi költség jutott.