Megnőtt a súlyos sérülésekkel és halállal végződő balesetek száma azokon a területeken, ahol egy brit önkormányzat 20 mérföld per órás (32 kilométer per óra) sebességkorlátozást vezetett be - írta a Telegraph cikke alapján a 24.hu.

A több települést is magában foglaló Bath és North East Somerset önkormányzata egy éve alakított ki 13 helyen 20 mérföldes zónákat, és egy önkormányzati jelentés szerint abból hétben lett rosszabb a helyzet.

A jelentés készítői szerint erre "nincs egyszerű magyarázat". Feltehetően az történhet, hogy a helyiek ezeket a zónákat biztonságosabbnak gondolják a sebességkorlátozás miatt, és kevésbé figyelnek oda, amikor azokon a részeken gyalogolnak, vagy kerékpároznak.

A Telegraph szerint Portsmouth városában hasonló eredményeket tapasztalt a közlekedésügyi minisztérium, amikor 2010-ben megvizsgálta a korlátozás hatásait. Ott is az történt, hogy a halálos, valamint a súlyos sérülésekkel járó balesetek száma nőtt, ahelyett, hogy csökkent volna.

Évek óta téma az Európai Unióban, hogy töredékére kell csökkenteni a közlekedési balesetben elhunytak számát. Ennek érdekében felmerült, hogy egyre több lakott övezetben csökkentsék 30 kilométer per órára a megengedett legnagyobb sebességet.

Arra a kérdésre, hogy itthon van-e a döntéshozói akarat a 30-as zónák kiterjesztésére, a válasz az, hogy igen, de ésszel. A korlátozott sebességű övezetek további alkalmazása, terjesztése közlekedésbiztonsági szempontból is támogatandó - írta korábban a Napi.hu-nak az NFM.

Címlapkép forrása: AFP/Jean Pierre Clatot