Az államfő hozzátette, hogy ebből vehetnek maguknak edzőtermi vagy fitneszklubba szóló bérletet, mozi-, színház-, koncertjegyet, múzeumi vagy kiállítási belépőt, illetve elkölthetik országon belüli utazásra, belföldi vasúti vagy akár légi közlekedésre - írja az MTI ukrajnai tudósítója.

A program december 19-től indul. Az év végéig mintegy 3 milliárd hrivnyát (csaknem 37 milliárd forint) fognak elkülöníteni erre az állami költségvetésben és ugyanennyit 2022 elején - mondta Zelenszkij.

Ukrajnában eddig a lakosság 39,4 százaléka vett fel legalább egy dózis védőoltást, két adagot pedig 28 százalékuk - közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.

Legalább egy adag oltást a legtöbben a fővárosban, Kijevben adattak be maguknak - a lakosok 61 százaléka -, továbbá Kijev megyében csaknem 50, a kelet-ukrajnai Poltava megyében pedig 46 százalékuk oltatta be magát legalább egy dózissal. Az oltakozásban a sereghajtó régiók: Kárpátalja, a romániai határnál lévő Csernyivci, továbbá a keleti országrészben Donyeck és Kirovohrad megyék.

Az elmúlt hét alatt több mint 1,6 millió oltást adtak be az országban - tette hozzá a tárcavezető.

A hivatalos adatok alapján az elmúlt napon csaknem 11 ezer új fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában és 442-en haltak bele az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe - ismertette a friss adatokat az MTI.