Oroszország hivatalosan is meghívta az ENSZ és a Vöröskereszt szakértőit, hogy vizsgálják ki az olenivkai börtönre mért rakétacsapás körülményeit, amelynek következtében több mint ötven ukrán hadifogoly vesztette életét - közölte vasárnap a védelmi minisztérium.

Az olenivkai börtönt, ahol ukrán hadifoglyokat őriztek - elsősorban az Azov ezred volt katonáit - pénteken rakétacsapás érte. Az épület gyakorlatilag teljesen megsemmisült a tűzben, és az oroszok szerint a helyszínen egy amerikai HIMARS rakétavető lövedékének darabjait találták meg. Kijev ugyanakkor Moszkvát tette felelőssé az incidensért, Volodomir Zelenszkij ukrán elnök szerint a fogolytábor bombázásának az volt a célja, hogy az oroszok leplezzék a hadifoglyokkal szemben elkövetett - háborús - bűncselekményeket.

Vasárnapi siker: az oroszok szerint megöltek 500 ukrán katonát

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve elmondta, hogy a donyecki régióban lévő Kodema település közelében nagypontosságú levegő-föld fegyverekkel csapást mértek az ukrán fegyveres erők 72. gépesített dandárja ideiglenes állomáshelyére, aminek következtében mintegy ötven katona életét vesztette, valamint két Mszta-B ágyú és tíz más katonai eszköz is megsemmisült - írta az MTI moszkvai tudósítója.

Harkivban ugyanilyen eszközök találták el az ukrán Kraken alakulat ideiglenes szálláshelyét a Morozov Gépészeti Technikum területén. A csapás következtében az ukránok közül 350-en vesztették életüket vagy sebesültek meg, emellett 11 katonai eszköz is megsemmisült.

A tábornok szerint az orosz harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- a tüzérségi csapatok a nap folyamán 13 vezetési pontot - köztük a 95. légideszant rohamdandár parancsnokságát -, négy lőszerraktárt, valamint 227 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak. Herszon és Mikolajiv megyében légicsapások mintegy száz "nacionalistát" és 25 haditechnikai eszközt semmisítettek meg.

Zelenszkij utasítást adott az evakuálásra

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat este elrendelte a donyecki régió ukrán ellenőrzés alatt álló településeinek kiürítését.  A háború jelenlegi szakaszában Oroszország legfőbb fegyvere a terror. A területen - ahol jelenleg ádáz harc dúl - még mindig százezrek élnek. „Minél többen elhagyják Donyecket, annál kevesebb embert tud megölni az orosz hadsereg” - mondta Zelenszkij. A távozók kárpótlást fognak kapni. Ukrán hírforrások szerint Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes azt mondta: az evakuációra még tél előtt sort kell keríteni, mert a térség gázellátását ellehetetlenítették - írta az MTI.

A donyecki régióban folytatott lövegelhárítási műveletben egy amerikai M777-es, egy Uragan-, kilenc Grad-, négy Gjacint-B- és öt D-30-as löveget semmisítettek meg. Az orosz légvédelem lelőtt öt ukrán drónt és 11 sorozatlövő rakétát.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 261 repülőgépet, 145 helikoptert, 1649 drónt, 361 légvédelmi rakétarendszert, 4195 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 773 rakétasorozatvetőt, 3220 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 4619 speciális katonai járművet veszítettek - sorolta az MTI tudósítója.