Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tárgyalás után adott nyilatkozatában az orosz miniszter kijelentette, hogy megítélése szerint olyan megoldásokat találtak, amelyeket most már az ukrán féllel kell megvitatni. Hangsúlyozta, hogy mielőbb megállapodásra kell jutnia a három félnek - Oroszországnak, Ukrajnának és az Európai Uniónak -, mert kevés idő, alig egy hónap maradt ahhoz, hogy Ukrajna fel tudja tölteni gáztározóit a megfelelő szintre, biztosítva ezáltal az Európába irányuló orosz gáz ukrán tranzitját.

Az Európai Bizottság csupán közleményt adott ki, amelyben jelezte, hogy a pénteki tárgyalások "megvetették az erős alapot egy háromoldalú találkozó összehívásához". Brüsszel azt ígérte, hogy később javaslatot tesz a tanácskozás időpontjára.

Oroszország és Ukrajna között azóta dúl az árháború, hogy 2014 elején Nyugat-barát erők vették át a hatalmat Kijevben. Tavaly több hónapig szünetelt az Ukrajnába irányuló orosz gázexport, majd a téli ellátás biztosítására ideiglenes megállapodást kötöttek a felek. A tavaly novemberi és azóta lejárt megállapodás szerint Ukrajna előre fizetett a téli hónapokban a gázszállításokért ezer köbméterenként 385 dolláros áron.

Az árvita rendezetlensége miatt Ukrajna júliusban leállította az orosz földgáz importját.

Novak pénteken közölte, hogy Moszkva kész csökkenteni a gáz árát az idei év utolsó és a jövő év első negyedévére. A cél az, hogy az Ukrajnával szomszédos országokkal, például Lengyelországgal azonos szinten határozzák meg az árat. Az orosz televízió értesülései szerint az Európai Bizottság felajánlotta, hogy kész 500 millió dolláros hitellel támogatni az ukrán gázvásárlásokat.

Andrij Koboljev, az ukrán Naftohaz energiaipari vállalat vezérigazgatója megerősítette, hogy arra számítanak, alapvetően az európai partnerektől hitel formájában megszerzik az orosz gázszállítások felújításához szükséges forrásokat.

Becslések szerint augusztus végén Ukrajna gáztartalékai 13,4 milliárd köbméterre rúgtak a szükséges 19 milliárd köbméter helyett. Alekszej Miller, a Gazprom vezetője arra figyelmeztetett, hogy az uniós pénzből beszerezhető kétmilliárd köbméter gáz nem lesz elég a kívánt szint eléréséhez.

Az európai országok által Oroszországtól vásárolt földgáz mintegy fele halad át Ukrajnán. Oroszország és Ukrajna egyaránt azt bizonygatja, hogy kettejük gázkonfliktusa nem érinti a tranzitszállításokat.