A Napi Gazdaság keddi számának cikke

A hét végén írta alá a belgrádi kormány az Egyesült Arab Emírségek Etihad Airways légitársaságával a JAT Airways 49 százalékának értékesítéséről szóló szerződést, amelyet a két ország gazdasági kapcsolatait elmélyítő számos további együttműködés követhet. A szerb nemzeti légitársaság Air Serbiára változtatja a jugoszláv időkből visszamaradt nevét és tőkeinjekciót kap régi és új tulajdonosától is − jelentette a Reuters. Az Abu-Dzabiban bejegyzett Etihad 40 millió dollár kölcsönt nyújt, amely a jövő év elején alakul át tulajdonrésszé. Ezt követően az arab vállalat és a belgrádi kormány 60-60 millió dollár részvényesi kölcsönt, illetve másfajta támogatást ad az Air Serbiának, hogy megteremtse a cég járatbővítésének feltételeit. A légitársaság tíz öreg Boeing 737-300-as repülőgépből álló flottájának búcsút intenek, helyettük egyelőre ugyanennyi rövid törzsű − helyi járatokra alkalmas − gépet bérelnek. Az Etihadnak tulajdonrésze van az Air Berlin, az ír Aer Lingus és az Air Seychelles légitársaságokban is.

Az elmúlt hetekben intenzívebbé váltak a tárgyalások az emírségek és Szerbia között a gazdasági együttműködésről − jelentette az Arabian Business hírportál. Az Etihad és számos más arab cég mellett Abu-Dzabi befektetési alapja, a Mubadala keres befektetési lehetőségeket a balkáni országban. Csak a félvezető-ipari, zöldenergetikai, ingatlan-, légiipari és távközlési üzletek iránt érdeklődő alap beruházásai hárommilliárd dollárt hozhatnak Szerbiának. Jelenleg a két ország éves kereskedelmi forgalmának értéke 31 millió dollár, ami háromszorosa a 2011-esnek. A két oldal döntéshozói azonban abban bíznak, hogy néhány éven belül elérheti a milliárdos nagyságrendet.

Az arab befektetések életet lehelhetnek a szerb mezőgazdaságba is. Az Al Dahra mezőgazdasági alap 800 millió dollárt tervez befektetni Szerbiában, amelynek felét az emírségek fejlesztési alapja finanszírozná. Az arab befektető nyolc agrárvállalkozást szemelt ki, amelyeket exportcégekké akar fejleszteni. A Royal Bank of Gulf a szerb jegybankkal keresett kapcsolatot azzal összefüggésben, hogyan könnyíthetnék meg a finanszírozás oldaláról az arab cégek szerbiai vállalkozásainak létrehozását.

QP | Quality Placement