A pénteken az amerikai sajtóban ismertetett felmérés tanúsága szerint elsősorban Kanadában, Európában és Latin-Amerikában csökkent az amerikai vezető szerep iránti bizalom.

Ez a bizalom a 134 ország közül 65-ben tíz százalékkal csökkent Donald Trump egy évvel ezelőtti beiktatása óta, miközben négy államban - Fehéroroszországban, Izraelben, Libériában és Macedóniában - több mint tíz százalékkal többen támogatják az új amerikai elnököt, mint elődjét, Barack Obamát.

QP | Quality Placement

Az Egyesült Államokkal szomszédos két országban jelentős az elfogadottság csökkenése. Kanadában 40 százalékkal, Mexikóban pedig 28 százalékkal apadt az új elnök támogatottsága.

A NATO-tagállamok közül 18-ban szintén tíz százalékkal kevesebben látják szívesen Trumpot. Viszont Afrikában 51 százalékos Donald Trump támogatottsága, s ez alig két százalékkal kevesebb, mint az előző évben mért adat, amely Barack Obama elnökségére vonatkozott.

A The New York Times megszólaltatta Jon Cliftont, a Gallup igazgatótanácsának tagját, aki szerint "ha Trump elnökkel és munkatársaival leülnénk, azt mondanák, hogy a felmérés eredményei érthetőek, mert kemény döntéseket hoznak".

Fotó forrása: Nicholas Kamm/AFP