Számítások szerint a 2015-ös 17,2 milliárd euró után idén augusztus végéig 21,2 milliárd euró lehet az ágazat bevétele.

A jó év részben a belföldi nyaralások megugrásának köszönhető: a Federalberghi olasz szállodaszövetség becslése szerint idén 33,3 millió olasz tölti belföldi üdülőhelyen nyári szabadságát, ez 9,5 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A másik fő tényező, amelyből az olasz turizmus profitál 2016 nyarán, a terrorveszély.

Nem szeretnék cinikusnak tűnni, sem más bajának örülni, de sok turistát köszönhetünk a terrortámadások miatti bizonytalanságnak. Sokan Törökország és Görögország helyett Pugliát vagy Szicíliát, a Cote d'Azur - a francia Riviéra - helyett Liguriát vagy Versiliát (a toszkán tengerparti üdülőhelyeket) választják - mondta Bernabo Bocca, a Federalberghi elnöke.

A szakember elmondta: több látogató jött Olaszországba az arab világból részben amiatt, hogy idén korán véget ért a muszlim böjti hónap, a ramadán. Az Ázsiából érkező turisták száma több mint tíz százalékkal nőtt, és Oroszországból is többen érkeztek, mint tavaly.

Fantasztikus nyarat zárunk idén - összegezte a Federalberghi olasz szállodai szövetség elnöke.