Az Oroszországból érkezett metrószerelvényeket a szállítás miatt részben szétszerelték, így csak mostanra tudták olyan állapotba hozni a kocsikat, hogy megkezdődhettek a próbautak Kőér utcai metrópróbapályán - írja a Népszabadság. Nem csak ezen a téren érvényesül azonban az orosz fél akarta, hanem a szállításban és a fizetés ütemezésében is.

Ami az előbbi illeti a szállítási határidőt 2018 júniusára hozták előre, amivel a BKV nem sokat nyer. Hiába ugyanis az új szerelvények, ha csúszik az alagút és a pálya felújítása. Ha a jó metrókocsikat ráengedik a régi pályára, az károkat okozhat bennük, ami miatt csökkenhet a rájuk vállalt jótállás ideje és tartalma.

Viszonylagos a járművek 25 évről 30 évre emelt garantált élettartama is, mivel a napilap birtokába került vállalkozói szerződés szerint a cég a vállalkozói díj alig ötödét köteles megtéríteni, ha a kocsikat az előírt karbantartás elvégzése mellett ki kellene vonni a forgalomból. A teljes körű jótállás időtartama 36 hónap.

A sorozatos változtatások miatt a metrókocsik felújítására kiírt pályázatot megnyerő orosz tendergyőztes ajánlatának szinte minden eleme módosult. Jellemző példa, hogy Budapest már a 2019-es önkormányzati választások előtt ki fogja fizetni az összes szerelvény teljes árát. Az oroszok biztosan észrevették, hogy a 4-es metrót szállító Alstom csaknem elbukta az üzletet a város vezetésének 2010-es megváltozása miatt.

QP | Quality Placement