Briliánsnak minősítette az amerikai fist lady magyar idő szerint éjszaka elhangzott beszédét Tobe Berkovitz, a Boston University kommunikációval foglalkozó professzora, a témaválasztás, a személyes elemek jól kapcsolódtak ahhoz, hogy Michelle Obama nagyon erős politikai üzenetre fűzte fel mondanivalóját. Hasonló következtetésre jutott Mark Mardell, a BBC egyesült államokbeli tudósítója is, aki összehasonlította az elnök republikánus kihívójának felesége, Ann Romney múlt heti, a republikánus konvención elhangzott felszólalását a fist lady beszédével.

Mindkét asszony hangsúlyozta férje iránt érzett szenvedélyes szeretetét. Beszéltek közös életük első szakaszáról, amikor viszonylag szegényesen folytak napjaik, ám Michelle Obama, szemben Ann Romneyval, aki megmaradt magánéletük bemutatásánál, arra hegyezte ki mondandóját, hogy Obama politikáját az elnök származása, személyes sorsa határozza meg. Ezért helyezi céljai középpontjába az esélyegyenlőség erősítését, ami egyben ettől válik hitelessé.

Amerikai álom, könnyfakasztó imázs

A first lady kettejük történetében az amerikai álom beteljesülését látja: mindketten olyan családban nőttek fel, amelyekben a szülők a munkájukból élnek, és képesek voltak kemény erőfeszítéssel előrejutni. Michelle Obama egyszer sem említette Romney nevét, de a Bloomberg tudósítása idézi egyik megjegyzését, amivel világossá akarta tenni a különbséget a két elnökjelölt között.

Felidézte, amit férje a Fehér Házban az éjszakai órák csendjében dolgozóasztala fölé hajolva olyan leveleket böngész, amelyeket egyszerű emberek írtak neki gondjaikról. Obama számára a siker nem azon mérhető, hogy mennyi pénzt csinál valaki - célzott a first lady Romney üzletember múltjára -, hanem azon, hogy mennyit tudott javítani az emberek életén.

Melegek, nők, latinok

Az elnök azt akarja, hogy Amerikában mindenkinek esélye legyen az előrejutásra, függetlenül attól, hogy kiről van szó, honnan indult, hogy néz ki vagy kit szeret - mondta Michelle Obama. A legutolsó mondatrésszel nyilvánvalóan a meleg szavazókat célozta meg - emlékeztetett a BBC tudósítója. Önmagát egy a családját irányító anyukaként definiálta, amivel erősíteni akarta a konvenció egyik alapvető célját, a nők Obama mellé állítását.

A latin-amerikaiak megnyeréséért a first lady előtt kapott szót Julian Castro, a texasi San Antonio 37 éves polgármestere. Ó az első latin származású amerikai politikus, aki beszédet tartott az egyik nagy párt konvencióján - írta a Bloomberg. Üzenete ugyanaz volt, mint a fist ladyé: a korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkező amerikaiak természetes választása Obama újraválasztása.

Hallgass a szívedre, ne nézd a számokat!

A tanácskozás előtt Obama elutasítási aránya a már regisztrált szavazók között a hatalmon elnökök összehasonlításában a legnagyobb volt 1984 óta - derült ki az ABC/Washinton Post közvélemény-kutatásából. Az e körbe tartozók 49 százaléka volt ellene, míg 47 százalék mellette. Romney esetén 48-43 százalék volt ez az arány. A Gallupnál ugyanakkor 47-46 százalékra a hivatalban lévő elnök vezetett.

Madell megfigyelőként a first lady beszéde alapján úgy véli, megfejtette a demokraták választási stratégiáját. Az ellenféllel szemben folytatott negatív kampány eltúlzása nem lenne jó, mert Obama mint szerethető fickó imázsát rombolná. Ezzel egyidejűleg nehéz védekezni a republikánusok negatív üzenetei ellen - végül is a demokraták tanácskozása idején lépi át a költségvetési hiány a 16 ezer milliárd dollárt. Ezért mondják a republikánusok, hogy Obama aranyos ember, de csapnivaló elnök

A demokraták ennek tudatában arra törekedhetnek, hogy újra elragadtatottá tegyék potenciális szavazóikat. Ha nem is annyira lelkessé, mint négy éve, de legalább legalább annyira érzelmileg túlfűtötté, hogy még egyszer elmenjenek Obama mellett szavazni.

QP | Quality Placement