Gyorsítósávban tárgyalnák az Európai Unióban a zöldigazolvány lehetőségét, ami meglapozhatná, hogy a koronavírus által okozott lezárásokat gyorsabban le lehessen tudni – mondta a testület ülésén Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős tagja az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) képviselőivel történt egyeztetésen kedden.

A cél, hogy a gyorsított eljárás ne legyen felületes, de minél hamarabb megteremtse a szabad utazás alapját, ami uniós alapjog. Ez a bizottság szerint nagy lépést jelenthetne, hogy már akár június végére helyreállhassanak a járvány alatt korlátozott jogok.

Ez nem útlevél

Fontos kitétel, hogy a most napirenden lévő zöld igazolás nem azonos a sokat emlegetett vírusútlevéllel. A terv, hogy ebben megfelelő adatvédelmi elvek betartása mellett rögzítsék, ha valakit már beoltottak, hazája által elismert vakcinával történt mindez, avagy már átesett a fertőzésen.

Ezt követően az egyes tagállamok döntésén múlik, hogy az illetőt beengedik országukba, vagy nem.

Az igazolvány egyúttal arra sem vonatkozik, hogy egyes tagállamokon belül megyei, vagy tartományi határellenőrzéseket vezettek be a járvány kontrollállása érdekében. Reynders szerint az országok közötti határellenőrzések visszaállítását a bizottság szomorúan konstatálja, a tagállamokon belüli szükséges korlátozásokat viszont belügynek tekinti.

Ideiglenes szerszám

A javaslat eleve ideiglenesnek szánja az eszközt, aktuálisan 180 napra szólna. Eltörlésének előfeltétele, hogy az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) kihirdesse a világjárvány végét.

Tisztában van vele bizottság, hogy az igazolvány bevezetése a céllal ellentétes hatáshoz is vezethet. A szándék, hogy ismét adott lehessen a szabad mozgás, viszont ha egyes tagállamok továbbra is korlátozásokat akarnak életben tartani, akkor így már többletinformációkkal rendelkezhetnek uniós állampolgárokról, amelyek alapján megtagadhatják tőlük a belépést.

A vitában épp ezért felmerült, hogy mennyi értelme van egy ilyen lépésnek, ha nincs egységes uniós hatáskör, és lehetőség a betartatására.

Veszélyben lehetnek a személyes adatok

Wojciech Wiewiórowski, a meghallgatáson résztvevő európai adatvédelmi felügyelő szerv (EDPS) képviseletében elmondta, a maguk részéről az igazolványt támogatják. Azonban ő is kiemelte, hogy itt nem egy oltási útlevélről van szó, a zöld igazolás legfeljebb egy ilyen okmány tesztjeként szolgál.

Lévén a zöld igazolás az ismert uniós szintű egészségügyi okmányoknál is kevesebb személyes adatot fedne le, nem tekinthető covid-ellenes intézkedésnek. Ennek megfelelően a bevezetéséről szóló döntés, illetve a tagállami reakciók pusztán politikai jellegűek, ettől az adatvédelmi szerv távol tartotta magát – mondta.

Tájékoztatás

 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.