Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Brüsszelben folytatott egyeztetéseket követően a palagázkutatás elől elhárultak az akadályok, Romániának jogában áll megújuló energiaforrásokat feltárni azzal a céllal, hogy függetleníteni tudja magát az orosz gázimporttól és adott esetben akár gázexportőrré váljon - jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök szerdán brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Palagázkérdésben egyelőre nincs közös európai energiapolitika, de az érdekelt országok garanciát kaptak arra, az unió nem gördít majd akadályt az új energiaforrások felkutatása elé. Ponta bátorításként értékelte, José Manuel Barroso felszólalását is amelyben az európai bizottság elnöke arra figyelmeztetett, hogy Európa fokozatosan veszít versenyképességéből elsősorban az Egyesült Államokkal szemben, ahol a palagáz miatt jelentősen csökkent az energiahordozók ára.

A megújuló energiaforrások terén is változások várhatóak, a fejlesztéseket folytatni kell, a támogatási rendszert viszont úgy kell átalakítani, hogy a zöld alapon megtermelt energia alacsonyabb szubvenciók mellett is hasznot termeljen - tette hozzá a román kormányfő. A zöld energia szubvencionálása idén közel 600 millió euróba kerül Romániának, 2020-ig a költségvetés 10 milliárd eurót fizetne ki támogatásként az energetikai cégeknek, miközben a beruházásból alig 1,5 milliárd euró jönne vissza. Bukarest ezért 2014-től 50 százalékkal csökkenti a zöld energia támogatását, a lépés piaci szereplők szerint véget vet az elmúlt három évben 3 milliárd euró befektetést vonzó boomnak.

A palagázkutatásra meghirdetett moratórium 2012 végén járt le Romániában, a koncesszióval rendelkező Chevron három Vaslui megyei helyszínen kezdi meg idén a próbafúrásokat 35, illetve 73 ezer négyzetméteres területen. A vállalat további három koncesszióval is rendelkezik a fekete-tengeri Adamclisi, Costinesti és Vama Veche környékén.

A Chevron mellett, több olajcég is birtokol romániai koncesszióval, a kanadai Midia Resources Craiova mellett szerzett kutatási engedélyeket, de az East West Petroleum Corp., az Universal Premium SA és a Clara Petroleum Ltd. is tervez idén próbafúrásokat. A Mol az Expert Petroleum Srl.-vel közösen az ország nyugati részén szerzett kőolaj és földgáz kutatási engedélyt, piaci források szerint a koncesszió palagáz-kutatási jogokra is kiterjed. Bukarest eltökéltségét jól mutatja, hogy egy környezetvédelmi és energiaügyi szakemberekből álló kormánydelegáció a Halliburton, az ExxonMobil és a Chevron meghívására az Egyesült Államokba utazott, a palagáz-kitermelés folyamatának vizsgálatára.

A romániai lakosság és a zöldek azonban továbbra is hevesen tiltakoznak a palagázkutatások ellen elsősorban a tervezett rétegrepesztések és annak a környezetre gyakorolt káros hatásai miatt. Bukarest azzal igyekszik megnyugtatni a kedélyeket, hogy egyelőre csak az altalajkincsek feltérképezése indul be, ebben a fázisban alkalmazott technológia pedig nem veszélyezteti a környezetet.