Vasárnaptól a moziknak, színházaknak és koncerttermeknek be kell zárniuk, és tilos lesz minden olyan beltéri rendezvény megtartása, ahol több mint 200 ember vesz részt. A sátorban megrendezendő kültéri eseményeket is betiltják a hatóságok, a vásárlást legfeljebb párban engedik. Az üzletek egyszerre csak egy vásárlót engedhetnek be 10 négyzetméterenként. A kormány arról is döntött, hogy a sportmérkőzéseket közönség nélkül lehet csak megtartani.

"Az újonnan fertőzöttek száma általában csökkenőben van, de az, amit eddig tudunk az omikron variánsról, nem túl pozitív. A szakértők szerint ez a változat nagyon hamarosan nálunk is dominánssá válik. Egy dolog biztos: óvatosabbnak kell lennünk, mint valaha"- mondta Alexander de Croo belga szövetségi miniszterelnök a rendelkezéseket bejelentő sajtótájékoztatóján.

A belga miniszterelnök felhívta a figyelmet a harmadik, emlékeztető oltás beadatásnak fontosságára, de azt is elmondta, hogy a helyzet ellenőrzés alatt tartásához további kormányzati intézkedésekre lesz szükség - írja az MTI.

Belgiumban a múlt héten napi átlagban 8299 ember fertőződött meg, 36 százalékkal kevesebb, mint az előző héten. A kórházi felvételek száma 24 százalékkal csökkent, naponta körülbelül 207 beteget utaltak be egészségügyi intézményekbe. A járványban a múlt héten napi átlagban 36 ember hunyt el.