Berlin vezetése egészségügyi okokra hivatkozva betiltott egy hétvégére tervezett tüntetést, amit a résztvevők az általuk túlzónak tartott járványvédelmi intézkedések miatt tartottak volna - írja a Reuters.

Andreas Geisel, a város illetékese szerint törekednek arra, hogy megtalálják az egészségügyi védekezés és a véleménynyilvánítás szabadsága közötti egyensúlyt, viszont tisztában kell lennie mindenkinek azzal, hogy egy világjárvány közepén vagyunk.

Németország több nyugati országhoz képest alacsonyan tudta tartani a covid-19 megbetegedések számát. Augusztusban viszont ismét napi több mint ezer megbetegedést regisztrálnak. A kormány arra jutott, hogy az esetszám növekedését a beutazók okozzák. A legutóbbi napi adat 1600 megbetegedésről szól, Németországban jelenleg 236 429 esetet tartanak nyilván, 9280-an haltak bele a fertőzésbe.

A kormány most azt tervezi, hogy megszünteti az ingyenes tesztelést, ezzel is eltántorítva minél többeket az utazástól. Emellett a helyi hatóságokat utasította a központi kormányzat, hogy a beutazók esetében sokkal szigorúbban vegyék a karantén és megfigyelési előírásokat.

Berlinben az egyre szigorodó előírások miatt tüntetett augusztus elején nagyjából húszezer ember, akik most hétvégén is utcára vonulnának. A Reuters szerint a csoport meglehetősen vegyes, vannak köztük ultraliberálisok, szélsőjobboldaliak és oltásellenesek egyaránt. Az elsején tartott eseményen a szervezők a rendőrség szerint nem biztosították se maszkviselést, se a kellő távolságtartást a résztvevők között, sőt, többen szándékosan hagyták figyelmen kívül a biztonsági figyelmeztetéseket.

Amennyiben a tiltás ellenére összegyűlne a tiltakozó tömeg, a berlini rendőrség szerint feloszlatják a csoportosulást.