Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlemény megjelenését, és a jegybanki elemző stáb friss gazdasági prognózisainak megjelenését Ben Bernanke sajtótájékoztatója követte. A Fed elnöke az amerikai gazdaság munkaerőpiaci problémáira helyezte a hangsúlyt, mondván, hogy emiatt döntöttek a további beavatkozás mellett.

A közleményben újdonságként szereplő konkrét inflációs és munkanélküliségi értékek kapcsán elmondta, hogy nem arra kell gondolni, hogy a megjelölt szintek elérése automatikusan az irányadó ráta változásához vezet, illetve, hogy azok segítik transzparensebbé és kiszámíthatóbbá tenni a jegybanki politikát. Más tényezőket is figyelembe veszünk, amikor döntünk, más inflációs és munkanélküliségi mutatókat - tette hozzá.

A Fed elnöke egyúttal a költségvetési problémák mielőbbi megoldására szólította fel a politikusokat, hiszen ha a demokraták és a republikánusok között rövid időn belül nem születik megállapodás, akkor januárban beindulnak azok az automatikus (összesen 500 milliárd dollár értékű) egyenlegjavító mechanizmusok, amelyek miatt ismét recesszióba kerülhet a gazdaság. Bernanke szerint a költségvetési kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság kedvezőtlen hatásai már most is érezhetők. Ha mindennek ellenére mégsem születne megállapodás, a Fed további eszköz-vásárlásokat hajtana végre - mondta Bernanke.