A német Max Planck Intézet tanulmányáról, amely egyelőre még nem jelent meg, a német ARD televízió számolt be. A kutatók szerint csak Németországban évente 120 ezer halálesetet okoz a szállópor - idézi a cikket a portál.

A tudósok 16 ország 40 nemzetközi, több évtizedet átfogó kutatását vizsgálták át, s ennek alapján úgy vélték, a levegőben lévő szállópor ugyanannyi idő előtti halálesetért felelős, mint a dohányzás.

Egy másik kutatócsoport a PNAS című tudományos lapban jelentette meg eredményeit, mely szerint  41 követéses tanulmányból kiderült, hogy a szállópor 2015-ben 8,9 millió halálesetet okozott világszerte. Ez 30 százalékkal több, mint az a 6,9 millió, amelyet a hagyományos mérési módszerekkel számoltak ki.

A Max Planck Intézet vizsgálata szerint a szállópor-szennyezettség 45 százalékáért a mezőgazdaság, elsősorban a tömeges állattartás a felelős. A trágya felbomlása, valamint a haszonnövények trágyázása során ammónia kerül a légkörbe, ott más gázokkal, például kénnel és salétromsavval lép kölcsönhatásba. Így jön létre a szállópor. Az összefüggés évek óta ismert.

Szoros a kapcsolat a szállópor mennyisége és a  légutak, valamint a szív- és érrendszeri betegségek között. A légszennyezést a napokban az egészségügyi világszervezet, a WHO az egészségre legveszélyesebb tényezők közé sorolta. Tízből kilenc ember naponta szennyezett levegőt szív, s az ezért bekövetkező rák, stroke, szív- és tüdőbetegség miatti, idő előtt halálozást a WHO "csak" 7 millióra becsülte.