Az új törvényjavaslatot, amely jelentős mértékben csökkenti majd a természetben eldobott palackok és dobozok mennyiségét, 120 képviselő szavazta meg a 150-ből.

Évente mintegy egymilliárd pet-palack kerül forgalomba Szlovákiában, s ebből mintegy 400 millió hulladéklerakóban, vagy ami még ennél is rosszabb, a természetben végzi. A visszaváltásnak köszönhetően az italcsomagolás mintegy 95 százaléka oda kerül majd, ahova való, vagyis az újrafeldolgozó üzemekbe - írta a portál.

A gyakorlatban három év múlva, a teljes logisztikai rendszer kiépítését és a visszaváltó automaták üzembe helyezését követően indulhatna a visszaváltás. Az új jogszabály szerint a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek lesznek kötelesek bevezetni a visszaváltást.

A pet-palackoknál a betéti díj  12, a fém italdobozoknál pedig 10 cent lesz. A rendszer mintegy 80 millió eurós kezdeti beruházást igényel. Viszont csökkenti a szemétszedés és a hulladéktárolás költségét, illetve mintegy 300 munkahelyet teremt.

A döntést a Környezetpolitikai Intézet tanulmánya előzte meg.