Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hannah Neumann, az EP Zöld frakciójának képviselője azt javasolja, hogy májusi plenáris ülésén az EP határozott állásfoglalásban mondja ki, nem tűrheti az ilyenfajta beavatkozásokat a demokrácia rendjébe.

Az ügy szereplőinek, továbbá a szoftvert értékesítő NSO Group izraeli vállalat vezetőinek is teljes körűen együtt kell működniük az uniós különbizottsággal. A Pegasust és minden más kémprogramot be kell tiltani, az uniós kormányokat tömörítő Tanácsnak pedig nyilatkozatot kell elfogadnia, amelyben elítéli a gyakorlatot - idézte a képviselőt az MTI.

A sajtótájékoztatón utaltak a Citizen Lab kanadai kutatócsoport hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésére, mely szerint legalább 65 katalán szakadár politikus telefonján találtak a kémszoftverre utaló nyomokat.

Philippe Lamberts, az EP Zöld frakciójának társelnöke ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: "a jogállamiságot nemcsak két gyanúsított (tagállam) sértette meg, hanem más tagállamok is vették a bátorságot az alapvető szabadságjogok megszegésére."

Diana Riba i Giner, az EP zöld frakciójának katalán képviselője szerint katalán ügyvédek, aktivisták, újságírók, politikusok estek áldozatul a visszaéléseknek, mások mellett három EP-képviselő, és a volt katalán vezető, Carles Puigdemont is. "Bűncselekmény történt, amely hatással van uniós intézményeink demokratikus szabályaira is." A képviselőnő határozott cselekvésre szólította fel az EP elnökségét az üggyel kapcsolatban. A kérdést tisztázni kell, legfőként azt, kik álltak a visszaélések hátterében. "Spanyolország nem az egyetlen uniós tagállam, amely belekeveredett ebbe a botrányba. Jogi keretre van szükségünk Európában, hogy fellépjünk a kémkedéssel szemben" - tette hozzá a képviselő.

A magyar kormány is használta

Donáth Anna, a Momentum uniós parlamenti képviselője kijelentette: "a magyar kormány volt az első, amelynek el kellett ismernie, hogy visszaélt a terroristák ellen létrehozott kémprogrammal". Majd azt állította, hogy "a magyar kormány a rendszer bármely ellenzője ellen használta" a szoftvert. "A kormány mindent megtett, hogy az ügyet eltussolja, a Fidesz bojkottálta a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülését, kerülve a kérdésekre adott válaszokat. Véleménye szerint itt "nem egy magyar, hanem európai ügyről van szó", nem lehet a kérdést tagállami belügyként kezelni.

Andrzej Halicki lengyel ellenzéki politikus, az Európai Néppárt uniós parlamenti képviselője szerint az EP különbizottsága fontos szerepet játszik, különösen az ügy lengyelországi vonatkozásait illetően. Halicki utalt arra, hogy a kémszoftver szerepet játszhatott a 2019-es lengyel parlamenti és az ugyancsak abban évben megtartott uniós parlamenti választásokban is.

Az EP március elején hozta létre a 38 tagú különbizottságot a megfigyelő-szoftverek használatára vonatkozó uniós jogszabályok megsértésének több tagállamban történő kivizsgálására - írta a magyar állami hírügynökség.

Tájékoztatás

 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.