Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Nem kellene, de mégis bocsánatot kérek azért, hogy az Egyesült Államok a korábbi kormányzat idején kilépett a párizsi egyezményből, és ezért némileg lemaradtunk" - mondta az amerikai elnök Glasgowban, a COP26 tanácskozás első napján. Biden tényként közölte, hogy Washington kiveszi a részét a globális klímaváltozás elleni küzdelemből, egyúttal emlékeztetett arra is, hogy első hivatali napján, január 20-án bejelentette, hogy országa ismét csatlakozni kíván a párizsi megállapodáshoz.

Biden szerint döntő jelentősége lesz annak, milyen lépéseket tesznek még ebben az évtizedben a klímaváltozás feltartóztatása érdekében, hogy ezzel elkerüljék a jövendő nemzedékek szenvedését. - Egyikünk sem lesz képes megúszni a legrosszabbat, ha nem tudjuk megragadni ezt az alkalmat - tette hozzá az amerikai elnök, aki úgy látja, hogy az Egyesült Államokat és más fejlett országokat nagy felelősség terheli amiatt, hogy a felmelegedő klíma nagy árat fizettet a szegényebb államokkal, amelyek a világ károsanyag-kibocsátásának elenyésző hányadát okozzák.

Sorban jönnek a többiek

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt a Glasgow-ban rendezett, 26. klímakonferencián (COP26), hogy az országoknak végre létre kell hozniuk a szén-dioxid-kvóták globális piacát, megemelve a üvegházhatású gáz árát, így csökkentve a károsanyag-kibocsátást. - Ez a lehetőségünk, hogy történelmet írjunk. De még ennél is többről van szó: az a kötelességünk, hogy cselekedjünk - tette hozzá.

Emmanuel Macron francia elnök a különösen sok károsanyagot kibocsátó országokat sarkallta több erőfeszítésre. Mint mondta, vissza kell találniuk ahhoz a célkitűzéshez, hogy a globális felmelegedés mértéke az iparosodás előtti értékhez képest ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot. Hangsúlyozta, hogy ebben mindenekelőtt a nemzeti stratégiák fognak jelentős szerepet játszani. Hozzátette, hogy jelenleg 2,7 Celsius-fokos felmelegedés felé haladnak a dolgok.

Hszi Csin-ping kínai elnök nem utazott el személyesen a csúcstalálkozóra, és a tervekkel ellentétben eddig nem csatlakozott videokonferencia révén a tanácskozásba. A Hszinhua állami hírügynökségben közzétett nyilatkozata nem tartalmazott kézzelfogható új ígéreteket a klímavédelemben, ugyanakkor felszólította az országokat, hogy tartsák be korábbi kötelezettségvállalásaikat, tűzzenek ki megvalósítható célokat és tegyenek meg minden tőlük telhetőt a klímaváltozás elleni küzdelemben. - A fejlett országoknak nemcsak saját maguknak kell többet tenniük, de nagyobb segítséget is kell nyújtaniuk a fejlődő országoknak - tette hozzá Hszi, akinek országa bár 2060-ra vállalta a klímasemlegesség elérését, jelenleg a világ legnagyobb károsanyag-kibocsátójaként szerepel a statisztikákban.

Több hírügynökség felhívja a figyelmet arra, hogy miközben Brazília kulcsfontosságú szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben, Jair Bolsonaro brazil elnök a többi vezetőtől eltérően nem utazott a G20-országcsoport római csúcstalálkozójáról egyenesen a skóciai Glasgow-ba. Bolsonaro ellátogatott hétfőn a Padova melletti, négyezer lakosú Anguillara Veneta faluba, ahonnan a családja elszármazott, hogy a település tiszteletbeli polgárává válasszák. A városháza előtt mintegy kétszázan tüntettek ez ellen.