Az Euronews közlése szerint Joe Biden karbonsemlegesség elérésének szándékát jelentette be 2035-re az amerikai áramtermelési iparban. Az újonnan megválasztott, és január eleji beiktatására készülő amerikai elnök megerősítette, hogy - kampányígéretéhez híven - a következő évtized közepéig karbonsemlegessé teszi az Egyesült Államok villamosenergia-ágazatát.

Nem kis merészség ezt beválllalni, mert az Egyesült Államok jelenleg ezen a skálán 38 százalék körüli értéken áll úgy, hogy ennek felét azok az atomerőművek biztosítják, amelyeknek szinte bizonyosan nincs már számottevő utánpótlása. Az energiamixben nagyjából ugyanennyit hozó megújuló erőműves termelők növekedése garantált, de a drámai léptékű karbonmentes aránynövekedést úgy kell majd elérni, hogy az utóbbi évekre jellemző tendencia folytatódik: a következő években több atomerőművet is le kell majd állítani - illetve leállíthatnak.

A Paks II atomerőmű megépülésében hívők számára is rossz hír, hogy az atomerőművek ellényegtelenedése a világban általános tendencia; Kínán és Oroszországon kívül nagyhatalmak elvétve építenek ilyesmit, de kis országokban is alig-alig épülnek meg nukleáris blokkok.

Ami Biden vállalását tovább nehezíti - állítja a Yale Egyetem környezetvédelmi portálja -, hogy a csökkenő atomenergiás potenciál mellett ki kellene váltani az olajat, a gázt és szenet égető erőműveket is. Az Euronews szerint elképzelhető, hogy terv nem kapja meg a kellő kongresszusi támogatást, és csak írott malaszt marad. De a Biden-kormányzat a lap szerint elszánta magát, és megtette a terv végrehathatóságához szükséges első lépéseket. Az elképzelés a kövektező:

  • a szövetségi (értsd: állami) tulajdonú területeken számottevően növelni fogják a nap- és szélerőművek számát;
  • átpozícionálják az energetikai minisztériumot és a Szövetségi Energiaszabályozási Bizottságot úgy, hogy annak működése során a zöldenergia előnyt élvezzen a fosszilis energiahordozókkal szemben;
  • a pénzügyi szektorban pedig a klímaváltozás kezelése kap kiemelt fontosságot.