„Különleges katonai műveletnek” nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok hetek óta tartanak, az orosz erők több ezer civil életének vetettek véget. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk - írja az MTI.

Joe Biden amerikai elnök hétfői nyilatkozata szerint Vlagyimir Putyin orosz elnöknek háborús bűnök miatt bíróság elé kell állnia, és a Fehér Ház további büntetőintézkedéseket tervez Oroszországgal szemben, egyebek között az ukrajnai Bucsában elkövetett gyilkosságok miatt.

"Látták, mi történt Bucsában" – mondta Biden elnök, majd hozzátette: Putyin "háborús bűnös".

Joe Biden kijelentésére azt követően került sor, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a Kijev belvárosától alig 27 kilométerre fekvő Bucsába látogatott, ahol ukrán tisztségviselők szerint több száz civil áldozat holttestét találták meg az utcákon.

Zelenszkij "népirtásnak" nevezte az orosz katonai akciót, és felszólította a nyugati országokat, hogy még keményebb büntetőintézkedéseket fogadjanak el Oroszországgal szemben.

A 410 polgári áldozat olyan Kijev környéki kisvárosokból származik, amelyeket az elmúlt napokban az ukrán csapatok visszafoglaltak az orosz erőktől, nyilatkozott Irina Venediktova ukrán főügyész.

Az AP amerikai hírügynökség újságírói legalább 21 civil áldozat holttestét látták személyesen Bucsa utcáin.

Tovább kell folytatnunk az Ukrajna számára szükséges fegyverszállításokat, hogy folytathassák a harcot. És minden részletet össze kell gyűjtenünk, (...) háborús bűnöket vizsgáló bíróságra van szükségünk – fejtette ki Biden, aki ezúttal "brutálisnak" nevezte Putyint.

"Ami Bucsában történt, az felháborító, és ezt mindenki láthatja" – tette hozzá.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Twitter-üzenetében arról számolt be, hogy az Európai Unió nyomozókat küld Ukrajnába, hogy segítsék az ukrán főügyészség munkáját a "háborús bűnök dokumentálásában".

 

 

Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.