Az Egyesült Államok és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) közötti kapcsolatok új korszakának elindítását jelentette be Joe Biden amerikai elnök a csoport 45 éves történetének első olyan találkozóján, amelyet az amerikai szövetségi fővárosban Washington DC-ben rendeznek.

 

A kétnapos csúcstalálkozó második napján Biden azt mondta: "A világunk történelmének nagy dolgait a következő 50 évben az ASEAN-országokról fogják megírni, valamint a mi (az Egyesült Államok) és az önök közötti kapcsolatról az elkövetkező években és évtizedekben." Hozzátette, "Új korszakot indítunk. Egy új korszakot az Egyesült Államok és az ASEAN közötti kapcsolatokban."

Az Egyesült Államok a Nemzetbiztonsági Tanács egyik vezetőjét, Yohannes Abrahamot jelöli Biden ASEAN-nagykövetnek, és az elnök jelezte,  hogy országa továbbra is erősíteni fogja a partnerségét a régióval. Biden csütörtök este egy közös vacsorán, a Fehér Házban üdvözölte a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetségének vezetőit, ahol bejelentette, hogy az Egyesült Államok több mint 150 millió dollárt szán új projektekre, amelyekkel főként a régió infrastruktúráját erősítenék meg.

Külpolitikai szakértők szerint Biden azt akarja elérni, hogy a délkelet-ázsiai vezetők legyenek határozottabbak és "szókimondóbbak" Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kapcsolatban. Azonban - az elemzők szerint - a tíz országból álló szövetség számos tagja számára a háború kényes kérdés, ugyanis többen is szorosan kötődnek Moszkvához. 
Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője csütörtökön azt mondta: Ukrajna napirendre kerül a vezetők megbeszélésein, de nem biztos, hogy az orosz invázió szerepelni fog a csúcstalálkozó záró közleményében.

Néhány ASEAN-tag - például Vietnam, Mianmar és Laosz - évek óta Oroszországtól vásárolják a katonai felszerelésüket. Szingapúr kivételével - amely a 10 tagú csoport egyetlen tagjaként közvetlen szankciókat vezetett be Moszkva ellen - a szövetség országai eddig kerülték Vlagyimir Putyin orosz elnök és országa bírálatát. A Fülöp-szigetek például egyértelművé tette, hogy nem fog szankciókat bevezetni Oroszország ellen, Thaiföld pedig megőrizte semleges álláspontját a háborúval kapcsolatban.

Putyin menni akar

"Reméljük, hogy az ukrajnai háború a lehető leghamarabb véget ér, és megteremtjük az esélyét a konfliktus békés megoldásának" - mondta újságíróknak pénteken Retno Marsudi indonéz külügyminiszter. "Tudjuk, hogy ha a háború folytatódik, mindannyian szenvedni fogunk" - tette hozzá az ázsiai ország tárcavezetője, miután találkozott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel.

Joko Widodo indonéz elnök, aki jelenleg a világ iparilag legfejlettebb 20 államát tömörítő G20 csoport soros elnökségét tölti be, ellenállt Biden felszólításának és Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Putyin orosz elnököt is meghívta a csoport idei, novemberi csúcstalálkozójára. Psaki pénteken megismételte, hogy az amerikai elnök fenntartja álláspontját, miszerint Putyin nélkül kellene megtartani a G20 csúcsot. Putyin azonban már meg is erősítette, hogy részt vesz a tanácskozáson novemberben, Bali szigetén.

Az Egyesült Államokba látogató délkelet-ázsiai vezetők pénteken Kamala Harris amerikai alelnökkel is találkoztak. Harris azt mondta: a Biden-adminisztráció "felismeri a blokk létfontosságú stratégiai jelentőségét", és biztosította a vezetőket, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett Délkelet-Ázsiával kapcsolatban.

A csúcstalálkozót közvetlenül az amerikai elnök jövő heti dél-koreai és japán útja előtt tartják. Elnökként Biden először látogat majd Ázsiába, ahol megbeszéléseket folytat a két ország vezetőivel, és a Quad-országok (Egyesült Államok, Ausztrália, India és Japán) nevű indiai-csendes-óceáni stratégiai szövetség vezetőivel is tárgyal majd.