A friss statisztika szerint 2021 áprilisában 146 ezer eladó, pénztáros, árufeltöltő, raktáros dolgozott a boltokban, a legalább öt fős vállalkozások körében - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Márciusban is ennyi volt a kimutatott létszám, miközben március 8-tól április 7-ig az iparcikkes boltok bezárásra kényszerültek. A boltzár csak két héttel indult, de kétszer is megtoldották a járvány miatt, így a bizonytalanság teljes volt, tehát mindig újra kellett gondolni a létszámügyeket is.

Egy évvel korábban tízezerrel kisebb volt a létszám, de akkor is boltzár volt. A járvány előtti 2019 áprilisában viszont 151 ezer volt a fizikai munkát végzők száma a kiskereskedelemben. Ugyanakkor az is igaz, hogy ebben az időszakban csökkent a boltok száma. A kisebb boltok álláshirdetéseit böngészve szembetűnő, hogy a legtöbb eladót, pénztárost, árufeltöltőt a fővárosban keresik. Ez korábban is így volt, azzal, hogy a nyugati országrészben sem volt könnyű eladót találni.

A friss statisztika szerint 2021 áprilisában a boltokban a fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete 283 ezer volt (teljes munkaidő után). Ebben a mutatóban a legnagyobb láncok is benne vannak. Ehhez is lehet méricskélni a kisboltos kereseti lehetőségeket. Így a munkaerő-keresésben a kisboltoknak is csipkedniük kell magukat. Jellemző, hogy túlnyomó többségük nem árulja el a hirdetésben, mennyit fizetne, csak annyit mond, versenyképes javadalmazást kínál.