Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Harmadszorra fut neki a kormány, hogy szabályozza a boltok nyitva tartását. Március 8-tól két hétre szólt a boltok és szolgáltatók bezárása, ebből lett március 29-e, majd a húsvét utáni nyitással számolva immáron négy hétnél tartunk - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. El kell ismerni, hogy más országokban is megy a csiki-csuki, hol szigorítanak, hol enyhítenek, hol bevezetnek, hol visszavonnak vagy csak egyszerűen meghosszabbítanak korlátozásokat.

Az utolsó ezzel kapcsolatos kormányrendelet szerint a hosszabb nyitvatartás és a négyzetméterszabály akkor lép életbe, amikor megkapta legalább az első oltást a 2,5 milliomodik magyar, pontosabban a dózis beadásának napját követő napon. A koronavirus.gov.hu oldal a beoltottak száma mellett közli, hogy ebből hány fő kapta meg a második oltását is, tehát az első adatot kell figyelni.

A rendelet ugyanakkor kimondja azt is, hogy az új rend hatálybalépésének naptári napját az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg. A boltosoknak így ajánlatos a Magyar Közlönyre böngészése.

Cuki apróságok a szabályozásban

A vásárlóterekben a tíz négyzetméterek alapján számítható vásárlószám mellett hosszabb lehet a nyitvatartás is, de úgy, hogy a jelenlegi egy óra helyett fél órácska is elég lehet a hazajutásra, hiszen 22 óra előtt persze be kell zárniuk a boltoknak, de nem egy órával, hanem fél órával korábban a kijárási korlátnál.

A vásárlókénti átlagosan tíz négyzetméter szabályba a 14. életévét be nem töltött kiskorút már nem kell figyelembe venni. Így a gyerek mehet a szülővel vásárolni, nem rontja a létszámhatárt és a többi vásárló esélyeit. Mi van azonban, ha egyedül, ha leküldik egy kifliért? Másik apróság, hogy a a bejutásra várakozóknak – a közös háztartásban élők kivételével – egymástól 1,5 méteres távolságot kell tartaniuk. Kérdés, hogy ez hogyan ellenőrizhető. Lakcímkártyával?

Sok függ az árusított portékáktól. Ha két egyforma alapterületű bolt közül az egyik árucikkei terjedelmesebbek, akkor ott kevesebb hely jut a vásárlóknak (például egy bútorboltban, barkácsboltban, műszaki áruházban nagyobb az áruk helyigénye a vásárlótérben). A piacok, vásárok nem üzletek, bár lehet a területükön üzlet. De ami nem épület, épületrész, ott csak annyi a szabály, hogy lehetőség szerint tartani kell a megfelelő távolságot egymástól.

A Blokkk.com átszámolta a kormány rendelete alapján a lehetséges vásárlószámokat, hangsúlyozva, hogy egyes esetekben a vásárlótér, más esetekben a bolt teljes alapterülete szerepel a nyilvántartásokban, de a nagyságrendeket ez nem befolyásolja.

BoltTerület nmVásárlószámBoltTerület nmVásárlószám
10 nm/fő10 nm/fő
AldiKossuth. L. u.1.331133DeacthlonGyőr2200
Kecskemét9.65965dmNagytétény46547
CBAPozsonyi út, Príma65065RossmannTeréz krt.32533
LidlTeleki tér1.274127Kínai üzletGyőr, Déríné út45045
PennyVáci út 9-15.86486Media MarktVáci út 1-3.3.352335
SparDunakeszi, Toldy M. u., szupermarket82282OBIVeszprém8800
Miskolc, Szinvapark, Interspar3.47347PraktikerBudapest, Váci út121.2
TescoPillangó u. 15., hipermarket9.886989IkeaSoroksár343.4
Máriaremetei út, Express39439JyskVeszprém1.75175
Reál ÉlelmiszerGyőr, Szent István út16416SpringfieldVáci út 178.27127
Coop SzuperDunaújváros, Szabadság út1.439144Mini ABC BoltocskaNagytétényi út313
Forrás: kereskedelmi hatóság, céges információ