Június első hétvégéjén megteltek a turistaparadicsomok Lengyelországban, részben a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások feloldásának, részben a háromnapos hosszú hétvégének köszönhetően - tudósított az onet.pl. A célpontok között a tengerpart és a hegyek álltak az első két helyen, ám úgy tűnik, a bezártság nem tett jót az embereknek.

A Moskie Oko (Tengerszem), nevű hely, amely a nevével ellentétben a hegyekben található, a címoldalakra került, mivel az emberek környezetében lévő parkolókban helyenként összeverekedtek a a szabad helyekért. Volt olyan helyszín, ahol a zakopanei rendőrségnek kellett közbelépnie, hogy a komolyan verekedő turistákat szétválasszák, akik az utolsó parkolóhelyek birtoklásáért küzdöttek.

A tanúk az eseményről filmet is készítettek, az felkerült az internetre a Tygodnik Podhalanski oldalán. Zakopanéban az utóbbi napokban több ezer lengyel pihen, de ezt a terhelést a helyi infrastruktúra nem bírja. Minden parkolóhely foglalt, már az odavezető utakon is. Sorok állnak a készpénz-automaták előtt csakúgy, mint az éttermek bejáratánál. A rendőrség a turisták megértését és nyugalmát kéri.