A BBC több forrása állítja, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök azt mondta még 2020 őszén, amikor másodszorra is lezárták az országot:

Inkább „álljanak hegyekben a holttestek”, mint hogy elrendeljenek az országban egy harmadik zárlatot is (No more f***g lockdowns – let the bodies pile high in their thousands!)

A miniszterelnök és több kabinetminiszter is határozottan tagadta, hogy Johnson ilyet mondott volna. A Munkáspárti politikus, Rachel Reeves viszont bocsánatkérésre szólította fel a miniszterelnököt, és „gyomorforgatónak” nevezte az idézett mondatot - olvasható a portálon.

A megjegyzés állítólag egy kemény veszekedést követően hangzott el, aminek két szereplője Johnson és Dominic Cummings kommunikációs szakember között volt. Cummings akkor még a miniszterelnök legfőbb tanácsadója volt, ám az év vége felé megvált tőle, miután saját pártjában is hónapok óta ezt követelték tőle. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a kormánypárt köreiben őt vádolják az elmúlt hetek kiszivárogtatásaival, köztük azzal, amelyből az derül ki, hogy Johnson alázatosan viselkedett az ország leggazdagabb emberével és a tory párt támogatóival akarta kifizettetni Downing Street-i lakásának felújítását.

A kérdés az, hogy ezek az ügyek mekkora kárt okoznak a miniszterelnöknek? - írja Laura Kuenssberg a BBC publicistája. A brit politikai zsargonban a háttérben folyó zavaros ügyeket az elmúlt évtizedekben a tittle tattle jelzővel illetik. Szabad magyar fordítással, használjuk mondjuk a „pampogás” szót. Például az előző kormányfő, Theresa May előkészületben lévő döntéseiről kiszivárgó hírek, amelyek aláásták a tekintélyét, és cégül elvezettek lemondásához, pampogásnak minősültek. Így amikor a Downing Streetről az elmúlt napokban kiszivárgó híreket Liz Truss külkereskedelmi államtitkár a tittle tattle jelzővel illette, ezzel igyekezett ugyan elvenni az élüket, ám nem sok sikerrel tette.