Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hétfő késő este 359-en szavaztak a Nagy-Britanniában tartott bizalmatlansági szavazáson, amit Boris Johnson miniszterelnökkel szemben indítottak politikus társai. Az eredmények alapján Johnson nyert, 211-en szavaztak mellette, míg a leváltására 148-an szavaztak.

Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnök, akit törvénysértés miatt rendőrhatósági szankcióval sújtottak.

Győzelmével Johnson egy évig védett egy újabb hasonló kihívástól, azonban a korábbi tapasztalatok, és az első politikusi reakciók alapján brit politikai vezető nem nagyon maradhatott hivatalban sokáig egy hasonló tortúrát követően.

Johnson számos kétes lépését követően az tette kifutó pályára, hogy kiderült, a stábja, és ő maga is bulizott a Covid miatt elrendelt lezárások idején, miközben mindenki más otthon rostokolt.

Boris Johnson törtetne előre

Johnson szerint most végre le lehet tudni a korábbi feszültségeket, és megtenni mindazt, amit elterveztek az ország javára a konzervatívok körében. Ebbe beletartozik az inflációkezelés, a közbiztonság javítása, a gazdaság erősítése, amelyeket le tud küzdeni a brit gazdaság.
Elvetett egyben minden olyan spekulációt, hogy a korábbiakhoz hasonlóan most is bukást, és előrehozott választásokat hozzon az, ha bizalmatlansági szavazást indítsanak egy brit kormányfő ellen.

A brit Konzervatív Párt frakciójában legutóbb 2018. december 12-én volt bizalmi szavazás Johnson hivatali elődje, Theresa May ellen. Azt a bizalmatlansági indítványt zömmel a keményvonalas EU-szkeptikus tábor kezdeményezte, amely rendkívül elégedetlen volt a brexit feltételrendszeréről Theresa May által elért akkori megállapodással. A szavazást Theresa May megnyerte, miután az akkor 317 fős tory frakció tagjai közül 200-an szavaztak bizalmat neki. A May elleni bizalmatlansági indítványra 117-en voksoltak.

Johnson mostani helyzetét súlyosbítja, hogy a minap megbírságolta őt a londoni rendőrség a korlátozások idején tartott Downing Street-i partik miatt.

Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnök, akit törvénysértés miatt hatósági szankcióval sújtottak.

Az ügyben lezajlott egy közigazgatási vizsgálat is, amely megállapította, hogy az összejövetelek közül több is súlyos mértékben megsértette a kormány meghatározó posztjain dolgozóktól elvárt magas szintű normákat, és azokat a magatartási normákat is, amelyeknek betartását éppen a kormány várta el a brit lakosságtól a járványellenes korlátozások időszakában.