Az osztrák Gazdasági és Korrupciós Bűncselekményeket Vizsgáló Ügyészségi Hivatal (WKStA) vizsgálatot indított Sebastian Kurz osztrák kancellár ellen azzal a gyanúval, hogy „hamis állításokat” tett egy parlamenti bizottsági meghallgatáson – írja a Financial Times. Az ügyet maga Kurz jelentette be a kormányülés előtt, hozzátéve, hogy érintett a kabinetfőnöke, Bernhard Bonelli is. A WKStA nem kommentálta a bejelentést. A kancellár megjegyezte, hogy akkor sem mondana, le, ha vizsgálat kiderítené, hogy hazudott, mert valójában legfeljebb csak füllentett egy kicsit.

A parlamenti vizsgálóbizottság még az Ibiza-gate néven emlegetett botrányt vizsgálja, amely Kurz előző kormányának két évvel ezelőtti bukásához vezetett. A kormánykoalícióban részt vevő osztrák Szabadságpárt akkori vezetője, Heinz-Christian Strache, aki miniszterelnök-helyettes volt, kénytelen volt lemondani, miután nyilvánosságra került egy titokban készült videó arról, hogy tárgyal egy magát orosz milliárdosnak kiadó nővel, akinek kormányzati kedvezményeket ígért cserébe azért, hogy a pénzével segítse pártja médiabefolyásának növelését.

A bizottság vizsgálódásai azonban nem álltak meg itt, hanem kiterjedtek számos további ügyre, amelyek vesztegetési botrányokként és hatalommal való visszaélési ügyekként kerültek be a sajtóba, és borzolták az osztrák közvélemény idegeit az elmúlt hónapokban. Kurz ellen az a vád, hogy hazudott politikai szövetségese, Thomas Schmid kinevezéséről az osztrák állami befektetési alap (ÖBAG) élére. Ő és Bonelli azt mondta a bizottságnak, hogy nem vettek részt közvetlenül ebben a kinevezésben, ám az ügyészek kezébe került szöveges üzenetekből azt derült ki, hogy nagyon is benne voltak.

Aki hazudik egy különleges parlamenti vizsgálóbizottság előtt tett meghallgatásán, az az osztrák törvények szerint hároméves börtönbüntetéssel sújtható. A kancellár környezete szerint a WKStA tisztán politikai eljárást folytat Kurz ellen. Maga a kancellár is kifogásolta a szervezet működését, amikor februárban elrendelte Gernot Blümel pénzügyminiszter lakásának házkutatását. Blümel szintén Kurz szövetségese. A kormány ezt követően bejelentette, hogy olyan alkotmányos változtatásokat akar kezdeményezni, amelyek a feloszlatnák WKStA-t, és egy az igazságügyi minisztériumtól független szövetségi ügyésszel helyettesítenék.