Botrány szakította meg hétfőn Törökországban a Cumhuriyet (Köztársaság) című kormánykritikus napilap terrorizmussal vádolt 17 vezetőjének és munkatársainak perét Isztambulban - írja az Inforádió.hu az MTI alapján.

A hétfői meghallgatásról ki kellett vezettetni Ahmet Sik oknyomozó újságírót, mert "kegyetlenségre felesküdött autoriter rezsimnek" nevezte Recep Tayyip Erdogan elnök uralmát. A tárgyalást rövid időre leállítottak, mert Sik még politikai pernek minősítette az eljárást. Ezt követően Murat Sabuncu egykori főszerkesztőt sem lehetett meghallgatni: a jelenet miatt megtagadta az együttműködést a testülettel.

Az eljárás március 9-én folytatódhat, addig négy vádlott - a fentieken túl még Emre Iper, a lap könyvelője, valamint Akin Atalay, a lap igazgatótanácsának elnöke - előzetes letartóztatásban, hatósági őrizetben maradnak.

Amíg a tárgyalás tartott odakint közel ezer tüntető bírálta Erdogan rendszerét és az eljárást, melyben a Cümhüriyet újságíróit azzal vádolják, hogy támogatják a szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), a 2016. júliusi katonai puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát, illetve a Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) nevű szélsőbaloldali csoportot. Ezeket a tömörüléseket a török hatóságok fegyveres terrorszervezetnek tekintik. A vádlottak szerint egyszerűen azért tartják őket rács mögött, mert bírálták az ankarai rezsimet.

Törökországban a 2016 júliusi puccskísérlet óta tízezreket tartóztattak le arra hivatkozva, hogy Fethullah Güllen mozgalmának tagjai és a kormány ellen ténykedtek.