Együtt jobbra fordítjuk Brazília sorsát. Többé nem kacérkodhatunk sem a szocializmussal, sem a kommunizmussal vagy a baloldali populizmussal - jelentette ki Bolsonaro győzelme ismeretében elmondott első beszédében. Fogadkozott, hogy megvédi a brazil alkotmányt, a demokráciát és a szabadságot.

Szakértők szerint Bolsonarónak a baloldali jelöltnél nagyobb népszerűsége azzal magyarázható, hogy az emberek elfordultak a Munkáspárttól, amely két éve - 13 évi kormányzás után - kiesett a hatalomból az ország súlyos gazdasági válsága, valamint Brazília történetének legnagyobb mértékű korrupciós és vesztegetési ügye miatt. Azt ígérte a kampányban, hogy visszaszorítja a bűnözést, ennek pedig egyik eszköze az lesz, hogy a rendőrök nagyobb szabadságot kapnak a fegyverhasználatban, valamint hogy kiterjesztenék az önvédelmi célú fegyverviselés jogát az állampolgárok körében - írta az MTI alapján a Hirado.hu.

QP | Quality Placement

Sokan viszont attól tartanak, hogy a januárban hivatalba lépő új elnök korlátozza majd az emberi és a polgári szabadságjogokat, a szólás szabadságát, mert Bolsonaro köztudottan csodálója az 1964-85 közötti katonai diktatúrának, és védelmébe vette a baloldali ellenzékiekkel szembeni akkori kegyetlenkedéseket. Olyan kijelentést is tett az AFP hírügynökség szerint, hogy az ellenzékiek sorsa a bebörtönzés vagy a száműzetés lesz. Többek szerint félő, hogy mint volt katonatiszt, a hadsereg támogatásával tekintélyelvű rendszert fog kiépíteni. Aggasztónak tartják nőgyűlölő, rasszista és homofób kijelentéseit is.

A kép forrása: Pixabay.