Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A brit autógyártók és -kereskedők szövetségének (SMMT) az adatai szerint a múlt hónapban 116 ezer 35 autó készült Nagy-Britanniában, ami 15,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Áprilisban még ennél is jelentősebben, a globális pénzügyi válság óta legnagyobb mértékben, 44,5 százalékkal esett az autógyártás.

Májusban az exportra szánt autók gyártása 12,6 százalékkal, 93 ezer 855-re csökkent, a belső piacra készült autók száma pedig 25,9 százalékkal, 22 ezer 180-ra mérséklődött.

Az SMMT ezt elsősorban arra vezette vissza, hogy az eredetileg március 28-ára tervezett Brexit miatt a gyártók ideiglenesen leállították a termelést. Az autógyártók általában nyárra időzítik a leállást és küldik el dolgozóikat nyári szabadságra, idén azonban a brexit eredeti, március végi időpontja miatt például a Jaguar Land Rover, a BMW és a Peugeot is előre hozta ezt az időpontot.

Az idei első öt hónapban összesen 557 ezer 295 autó készült Nagy-Britanniában, ami 21 százalékkal kevesebb a tavalyi azonos időszakkal összevetve.

A brit szakmai szövetség kimutatása szerint tavaly ötéves mélypontra, 1,52 millióra csökkent a Nagy-Britanniában gyártott autók száma, ami 9,1 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Legutóbb 2013-ban állítottak elő ennél kevesebb személyautót a brit autógyárak.

Egyes szakértők azzal számolnak, hogy idén a tavalyinál 11 százalékkal kevesebb autó készül majd Nagy-Britanniában.

Az autógyártás adja a brit feldolgozóipar 9 százalékát.