A skót elit lelkesen támogatta az unió létrehozását Angliával és Walesszel 1707-ben, mivel ez lehetővé tette, hogy bekapcsolódjon az angolok gazdagodásába. Ezt megelőzően megpróbálták gyarmatosítani a mai Panama területét, ami hatalmas kudarccal végződött. Ezt követően a skótok a brit birodalom 18. és 19. századi gyarapításában az állam szinte minden szintjén a létszámukhoz mérten túlreprezentáltan vettek részt, miközben a 20. század két nagy háborújában a skót ezredek alulreprezentáltak voltak a brit hadseregben.

Összességében békeidőben a skótok generációkon át nagyobb lehetőségeket kaptak az előrejutásra a brit birodalomban, mint amire enélkül számíthattak volna – írja a Bloombergen megjelent véleménycikkében Niall Ferguson történész professzor-publicista, aki az 2014-es skót függetlenségi népszavazáson határozottan a brit unióban maradás mellett kampányolt.

Az utóbbihoz tartozik, hogy az elmúlt három évszázadban 11 skót miniszterelnöke volt az Egyesült Királyságnak, köztük az utóbbi évtizedekből Tony Blair és Gordon Brown munkáspárti kormányfők, de az őket váltó konzervatív David Cameron apja is skóciai születésű. A jelenlegi miniszterelnök, Boris Johnson azért borzalmasan népszerűtlen a skótok körében, mert egy tipikus angol ficsúr karikatúráját látják benne.

Rossz ötlet?

A Bloomberg történész szakírója részben a vele szemben táplált ellenszenvnek tulajdonítja, hogy erőre kapott a skót függetlenség ügye, ami szerinte botorság. Skóciában május 6-án lesznek választások a helyi parlamentbe, amelyen várhatóan a Skót Nemzeti Párt (SNP) abszolút többséget szerez azzal programmal, amelynek legfőbb eleme, hogy népszavazást akarnak kiíratni Skócia kiválásáról az Egyesült Királyságból. Ezzel öt évtizeden belül a negyedik referendumot tarthatják az ország közjogi státusáról, ezen belül 2014 után a másodikat a függetlenné válásáról.

A skótok 1997-ben a második kísérletre megszavazták, hogy országuk delegált jogokat kapjon az Egyesült Királyság jogrendjében (devolution). Két kérdésről döntöttek, legyen-e skót parlament és az kapjon-e adóbeszedési jogokat is. Mindkettő nagy többséget kapott, így 1999-ben 1707 óta először parlament ült össze Edinburgh-ban. Ennek 129 mandátumából (Skócia ötmillió lakosú ország) 56-ot szerzett meg a Munkáspárt, ami a 2016-os skóciai választásra 24-re zsugorodott. Eközben a SNP, amely 2007-ben nyert először választást 47 képviselői hellyel 2011-re 69 növelte mandátumai számát.

Hadd szakadjon szét

Blair és a Munkáspártban lévő számos skót vezető politikus úgy gondolta, hogy a hatalom delegálásával leszerelik a függetlenségi törekvést, ám óriásit tévedtek. Az SNP 2011-es sikerét látva Cameron belement, hogy 2014-ben függetlenségi népszavazást írjanak ki, amit a maradáspártiak nyertek 55-45 százalékos arányban. Az újabb referendumon azonban más lenne a helyzet, mert ezt a brexit után írnák ki, arra hivatkozva, hogy míg Anglia és Wales népe a britek kilépésre voksolt 2016-ban, addig Skóciában és Észak-Írországban a maradás mellett volt a többség.

A történet vége az Egyesült Királyság széthullása lehet, amivel kapcsolatban talán az a legmeglepőbb, hogy az évszázadok óta együtt élő nemzetek tagjainak jelentős része nem bánná ezt. Egy januári közvélemény-kutatás szerint az angolok és a walesiek fele-fele, az északírek 60 százaléka úgy véli, hogy a Skócia 10 éven belül független országgá válik. Az angolok 45 százalékát nem érdekelné ez a fejlemény vagy még örülne is neki, miközben a skótok 71, az angolok 57 százaléka nem törődne vele vagy örülne, ha Észak-Írország kilépve az Egyesült Királyságból egyesülne az Ír Köztársasággal.

Nem lenne habos torta

Ha a skótok többsége egy népszavazáson a függetlenséget választaná, azzal nagyon nehéz helyzetbe hozná országát. Először is újra jelentkeznie kellene az EU-ba. A csatlakozás nem lenne fáklyás menet, elsősorban azért, mert vannak olyan országok, élükön a Katalán függetlenségi törekvésekkel küszködő Spanyolország, amely nem kívánatos precedenst látna egy másik országból kiváló új állam felvételében az EU-ban, és keresztbe tenne neki. (A felvételhez az EU-tagországok egyhangú döntésére van szükség.)

Másrészt a brit haditengerészet nukleáris fegyverekkel felszerelt atom-tengeralattjáróinak bázisa a skót Grea Lochban van, 70 kilométerre Glasgow-tól, ami kínos biztonsági gondot jelentene a függetlenné vált országnak és szomszédjának. Harmadszor gigantikusak a monetáris és fiskális problémák. Ne felejtsük – emlékeztet a Bloomberg történész cikkírója –, hogy az 1707-es egyesülés előtt 12 skót fontot kellett adni egy angol fontért. Most felvetődne például a kérdés, hogy mekkora rész jutna a brit államadósságból Skóciára. Milyen pénzzel fizetnének, mert az eurót lehetne ugyan használni, ahogy Koszovó teszi, de az nem jelentené a közös európai valuta bevezetését, amivel a skót jegybank vezetője helyet kapna az Európai Központi Bank vezetőségében.

És mit tudna felmutatni a reálgazdaság? Erre az a válasz, hogy az északi-tengeri olaj Skócia természeti kincse. A gond az, hogy a kitermelés korábban is csökkent, miután 1999-ben elérte a csúcsát, mostanra pedig eljött a nyersolaj korszakának hanyatló szakasza. A szakértők felhívják a figyelmet a vállalatok gyenge termelékenységére, a kevés kezdő vállalkozásra és arra, hogy az ottani cégek beragadnak a kis méretbe.

Kellemetlen múlt

A skót függetlenséget ellenző publicista emlékeztet arra is, hogy az 1707-es egyesülés előtt a független Skócia nem volt éppen békés hely. Vallási alapon szemben álló csoportok és klánok harcoltak egymással a hegyek között, küzdve az állandó külső beavatkozás ellen is, aminek eredményeként az ország olyan hely lehetett, mint amilyen mostanában Afganisztán. Sok skót látja úgy, hogy csak olyankor tud jól kijönni honfitársaival, amikor külföldön akadnak egymásra.

A megosztottságot jellemzi az a csata, amely az elmúlt hetekben zajlott Alex Salmond az SNP korábbi és Nicola Sturgeon, a pár jelenlegi elnöke között. Előbbit 14 rendbeli szexuális zaklatással vádolta az SNP vezette kormány vizsgálata, amiről a bíróság kimondta, hogy elfogult és eltúlzott. Így Salmond azzal vádolhatta Sturgeont és a körülötte lévő vezetőket, hogy szisztematikusan el akarják lehetetleníteni. Végül Alba néven (ami Skóciát jelent felvidéki skótok nyelvén, a gélen) saját pártot alakított, amely indulni akar a választás listás parlamenti helyeiért, hogy ne okozzon konkurenciát az SNP egyéni jelöltjeinek.

Jelentős többség

A Bloomberg publicistája oximoronnak, azaz egymásnak ellentmondó szavak kapcsolatának – élő halott, rettentő jó - látja a skót függetlenség jelzős szerkezetet. A skótokat évszázadok óta önálló nemzetállam nélküli népnek ismerik a világon. Ezt mutatja, hogy az USA-ban hatmillió, Kanadában ötmillió, Ausztráliában kétmillió skót él anélkül, hogy identitása meghatározásához szüksége lenne arra, hogy egy független államra mutathasson.

A referendum kiírása a skót függetlenségről előbb-utóbb elkerülhetetlennek látszik, ám talán választhatna egy jobb megoldást a brit kormány arra, hogy elvegye ennek az élét, annál, amit kilátásba helyezett. Ahelyett, hogy mereven elutasítják a népszavazás megrendezését – amíg tehetik –, azt a kritériumot kellene választani, amit a Kanadából kiválni szándékozó Quebec tartomány függetlenségi törekvésével kapcsolatban az ottani legfelsőbb bíróság meghatározott. E szerint a tartomány akkor léphetne ki Kanada szövetségi államából, ha lakónak határozott többsége ezt akarná, azaz nem csupán 50 százaléknyi plusz egy szavazat szólna emellett.