Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök előrehozott választásokat írt ki, amelynek kampánya éppen egy időben lesz a brexitet megelőző hajrával - hívta fel a figyelmet a Bloomberg, amely szerint az új fejlemény olyan, mintha valaki behajított volna egy kockakövet a brexitre készülő britek ablakán. A londoni kormánynak immáron azzal is számolnia kell, hogy a spanyolországi választáson részt vevő pártok kampánytémává teszik a brit fennhatóság alatt álló, de Madrid szerint Spanyolországhoz tartozó terület ügyét.

A londoni kormány és az EU megállapodásának tárgyalása során tavaly novemberben már egyszer kellemetlen helyzetbe hozta brit kollégáját Sanchez. Az egyezség megvétózásával fenyegetőzött, aminek eredményeként May kénytelen volt aláírni egy levelet, amelyben elfogadja, hogy Gibraltár kimaradhat abból a megállapodásból, amely létrejöhet az Egyesült Királyság és az EU között a két fél új kereskedelmi kapcsolatáról.

Magyarán a briteknek külön kell tárgyalniuk a spanyolokkal a terület jövőjéről. A spanyol kormányfő ezt akkor úgy fogalmazta meg, hogy rákényszerítették Nagy-Britanniát, hogy tárgyaljon Gibraltár közös felügyelet alá kerüléséről, amivel elérte a madridi diplomácia régi célját.

Kezdhetik előröl

A sztori most megismétlődni látszik. Ahogy Maynek szüksége volt a spanyol vezetés támogatására az eredeti egyezség elfogadtatásához, úgy most szüksége van ahhoz is, hogy módosításokat érjen el brexitmegállapodáson. Az egyezség csúfosan elbukott a brit parlamentben, ezért a miniszterelnök asszony most igyekszik elérni az EU-nál, hogy változtassanak rajta. Így akarja elfogadhatóvá tenni a képviselőknek az egyezséget. Csakhogy az új fordulóban minden európai ország megteheti, hogy újranyitja a számára érdekes részletek tárgyalását. És Madrid esetén ez Gibraltár státusa.

Bármilyen egyezményt köt is az EU és az Egyesült Királyság kormánya, az előbbi oldaláról minden tagállam egyetértését meg kell szerezni. Ugyanez az szabály érvényes arra az esetre, ha Theresa May végül úgy döntene, hogy szeretné meghosszabbíttatni a brit kilépés március 29-ei időpontját. Erre akár a parlamenti is kötelezheti, amennyiben nem tudja elfogadtatni az kormány brexitmegállapodását. A hosszabbításhoz tehát Spanyolország jóváhagyására is szükség van, és immáron egy olyan kormányfőn múlik ez a döntés, akinek az április végi választások előtt bizonyítania kell a spanyol szavazóknak, hogy nagyon rajta van Gibraltár visszaszerzésén.

Forró pont lehet

Brit tengeren túli területként Gibraltár az 1973-as uniós csatlakozás óta a közösség tagja (ugyanakkor nem része sem a vámuniónak, sem a schengeni övezetnek), ám Madrid a kiválásról tartott 2016-os brit népszavazás óta folyamatosan jelzi igényét a városállamra - írta összeállításában a HVG. Sőt sokáig vétóval fenyegette a Brexit-folyamatot, amire végül nem került sor, és tavaly novemberben közölte, eláll ettől a lépéstől, amennyiben szerződésbe foglalják, hogy Gibraltár jövőjéről csak Spanyolország előzetes beleegyezésével lehet dönteni. Brüsszel aztán nemrég lényegében a spanyolok oldalára állt azzal, hogy a Brexit utáni brit vízummentességről szóló megállapodásról készült jegyzőkönyvben Gibraltárt egyszerűen brit gyarmatként említette, mint olyan területet, amely nem része Nagy-Britanniának.