Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A konzervatív párti kormányfő a közép-angliai Coventry közelében, egy elektromos taxikat gyártó üzemben tartott szerda esti kampánygyűlésen kijelentette: a brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodás, amelyet az ő kormánya ért el az Európai Unióval, készen áll, és a Konzervatív Pártnak az eddigi alsóházi létszámnál csak kilenccel több képviselői helyet kell szereznie a december 12-ére kiírt előrehozott parlamenti választáson ahhoz, hogy januárban végig lehessen vinni a ratifikációs folyamatot.

Az azóta feloszlatott parlament alsóházának képviselői október végén megszavazták ugyan a brexit-megállapodás alapelveit, lehetővé téve az egyezmény részletes vitájának elkezdését. Rögtön ezután azonban leszavazták a megállapodás törvénybe iktatására kidolgozott rendkívül feszes kormányzati menetrendet, azzal az indokkal, hogy egy ilyen terjedelmű és ennyire bonyolult jogszabálytervezetet nem lehet gondosan áttanulmányozni és elbírálni a kormány által megszabott három ülésnap alatt.

A második szavazás után

E második szavazás után Boris Johnson az alsóházban bejelentette, hogy a kormány szünetelteti a ratifikációs folyamatot, amíg az Európai Unió döntést nem hoz a brexit további halasztását indítványozó újabb brit kormányzati kezdeményezésről.

Johnsont jogszabály kötelezte arra, hogy kezdeményezze az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a Brexit újabb halasztását, mivel a törvényben foglalt határidőig, október 19-ig a parlament nem hagyta jóvá a brexit-megállapodást.

Az Egyesült Királyság október 31-én lépett volna ki az Európai Unióból, de az Európai Tanács 2020. január 31-ig meghosszabbította a kilépési határidőt.
Johnson ezután kezdeményezte az előrehozott választások kiírását december 12-ére, és az indítványt a parlamenttel folytatott hosszas tusakodás után el is fogadtatta.

Ezért van szükség a választásra

A Coventry melletti üzemben tartott szerda esti kampánygyűlésen a brit kormányfő kijelentette: erre a választásra azért van szükség, mert az eddigi parlamentben egyetlen pártnak sem volt többsége, a parlament bénulttá vált és nem volt hajlandó teljesíteni a választóktól kapott megbízatást a brexit végigvitelére.

Johnson szerint azok közül is nagyon sokan úgy gondolják, hogy tiszteletben kell tartani a brexitről döntő népszavazás eredményét, akik a brit EU-tagságról 2016-ban tartott referendumon a bennmaradásra voksoltak, és ők is azt szeretnék, hogy három és fél után most már legyen vége a civakodásnak.

Az azóta tartó bizonytalanság mára csaknem elviselhetetlenné vált, mivel az emberek ebben a helyzetben nem tudnak döntéseket hozni, a vállalkozások kivárnak az új munkaerő felvételével vagy az ingatlanok vásárlásával.

A külföldi befektetések szökőárjára számít Boris Johnson

A brit gazdaságba tavaly 92 milliárd font (36 ezer milliárd forint) értékű külföldi működőtőke-befektetés érkezett, több, mint bármely más európai gazdaságba. Johnson szerint azonban további több tízmilliárd fontnyi, egyelőre visszafogott külföldi befektetés "valóságos szökőárja" fog bezúdulni a brit gazdaságba, amint "megkapja a zöld jelzést".

A befektetéseket visszafogó bizonytalanságot azonban a brexitfolyamat végigvitelével lehet csak megszüntetni, ehhez pedig a Konzervatív Párt működőképes parlamenti többségének megteremtésére van szükség - mondta a brit miniszterelnök.