A pénzügyi cégek Egyesült Királyságból való kivonulása nem volt annyira súlyos, mint amire a szakértők előzetesen számítottak. A TheCityUK lobbicsoport úgy becsülte, hogy legalább 100 000 pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó álláshelyet fog érinteni a brexit, de a legnagyobb pénzügyi vállalatok 44 százaléka összesen csak 12 000 dolgozójának az átköltöztetését tervezte uniós tagállamokba. Az EY adatai alapján még ez is elmaradt a realitástól, hiszen a 2016-os népszavazás óta 2021 decemberéig csak 7400 britet helyeztek át. 

A cégek többsége már 2020 előtt elkezdte a felkészülést a brexit okozta változásokra, így „fennakadások nélkül tudtak szolgáltatást nyújtani a brit és uniós ügyfeleiknek”- mondta Omar Ali, az EY európai pénzügyi szolgáltatásokért felelős vezetője. Az viszont előfordulhat, hogy lesznek kisebb változások még a következő években is. 

A brit pénzügyi vállalatok egyébként nem kerültek túl messze Londontól. A brexit után Dublin lett a legnépszerűbb célállomás, ahova 36 pénzügyi vállalat helyezte át a munkaerejét vagy a központját. Luxemburgba, Frankfurtba és Párizsba is több mint 20-20 cég költöztette át a dolgozóit, azonban a toplistán szerepel még Madrid, Amszterdam, Milánó és Brüsszel is. 

Párizs volt viszont az a város, ahova legtöbb brit munkavállaló (2800 fő) telepedett le a brexitet követően. Ezen kívül Frankfurtba csaknem kétezer, Dublinba pedig 1200 munkavállalónak kellett átköltöznie.