A vitára Theresa May hívta ki Corbynt, aki el is fogadta a kihívást. A kormányfő a BBC közszolgálati televíziót részesítette volna előnyben, a BBC viszont nem négyszemközti vitát akart, hanem több politikust is meghívott volna.

Az ITV ugyanakkor négyszemközti vitát ajánlott fel, és a Munkáspárt ezzel a javaslattal élt volna szívesebben. A csatorna csütörtök este bejelentette, hogy eláll a műsortól, mivel a két vezető politikus nem tudott megegyezni a vita formájáról, a vita megrendezésére tett ajánlatát.

A tévévita két nappal a brexit-megállapodásról jövő keddre kitűzött alsóházi szavazás előtt lett volna. A jelenlegi erőviszonyok alapján egyelőre valószínűtlennek tűnik az egyezmény elfogadása. A megállapodással szembeni erőteljes parlamenti ellenállás miatt a Konzervatív Párt több vezető politikusa javasolta a szavazás elhalasztását, a Downing Street szóvivője azonban csütörtök este közölte, hogy a kormány kitart az eredeti, kedd esti időpont mellett.

A tavaly júniusi előrehozott parlamenti választások előtt volt televíziós fórum a két vezető részvételével, a Channel 4 tévécsatorna és a Sky News hírtelevízió közös szervezésében, de akkor May és Corbyn nem közvetlenül egymással vitázott, hanem külön-külön válaszolt először a meghívott közönség, majd a riporterek kérdéseire.

Theresa May - aki korábban határozottan elvetette az idő előtti választások megrendezését - tavaly áprilisban jelentette be teljesen váratlanul, hogy mégis soron kívüli parlamenti választásokat ír ki, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy erőteljesebb választói mandátummal szeretné elkezdeni a brit EU-tagság megszűnéséről folytatandó tárgyalássorozatot az Európai Unióval.

A Konzervatív Párt azonban meglehetősen csekély, 17 fős addigi alsóházi többségét is elveszítette, és jelenleg a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) eseti külső támogatásával tud csak többséget biztosítani törvényjavaslataihoz.

A DUP azonban már jelezte, hogy a brexit-feltételekről szóló megállapodást nem fogja megszavazni.