Mi a közös az ajakrúzsban, a nyakkendőben, az aranyláncban és a pókerezéshez használható zsetonban? - tette fel a kérdést a Guardianon megjelent cikkében Tom Kibasi politológus-közgazdász, tudományos kutató. A választ: azok között a termékeket között vannak, amelyek az USA megvámolna, ha az Egyesült Királyság venné magának a bátorságot, és megadóztatná a nagy amerikai technológiai multikat. Az új vámok nagyjából 325 millió dollár bevéltet hoznának a washingtoni költségvetésnek, amelynek szakértői úgy számolnak, hogy a technológiai cégek tervezett kétszázalékos brit adója ennyivel gazdagítaná a londoni büdzsét.

Első ránézésre ez a fenyegetés nem több, mint a nemzetközi kereskedelem táncrendjének egyik alapszabálya, nevezetesen az, hogy az egyes országok kíméletlenül érvényesíteni próbálják nemzeti érdekeiket. A brit-amerikai kapcsolatban azonban nagyobb a jelentősége ennél, ugyanis rámutat arra, milyen gyengévé vált az Egyesült Királyság a brexit miatt. Az önálló országnak nincs módja arra, hogy megrendszabályozza a technológiai behemótokat, ha azok mögött egy még nagyobb súlyú versenyző áll.

QP | Quality Placement

Nem úgy van

A brexitet azzal adták el a brit népnek, hogy az EU bürokratikus rendjétől megszabaduló szigetország sokkal jobb kereskedelmi megállapodásokat tud kötni a világ országaival, mint az unió. Ezzel a politológus szerző szerint két gond volt már első látásra is. Az egyik, hogy az Egyesült Királyság legnagyobb kereskedelmi partnere éppen az, amellyel szembefordult, a másik, hogy semmi sem támasztja alá, hogy a kereskedelmi tárgyalásokon az agilis alkudozás pótolhatja azt a gazdasági súlyt, amivel a tárgyaló felek rendelkeznek.

Ez a világ bizonyos fokig az erősebb kutya győz elvén alapul. A nagyobb gazdasági súllyal rendelkező partner tudatja a kisebbel, hogy mit szeretne, amit az kényszerűen tudomásul vesz. Ez már a brexit után kötött EU-brit kereskedelmi egyezményen is meglátszott. Az előbbi lényegében mindent elért, amit az áruk kereskedelmében akart, az utóbbi lényegében semmit abból, amit a szolgáltatások, különösen a pénzügyi szolgáltatások terén akart. Valójában a kezd kibontakozni az a gazdasági katasztrófa, amit a szakértők a brexit előtt jósoltak – véli a Guardian cikkírója.

Szép álmok

A brexterek arról álmodtak, hogy a brit-amerikai kapcsolatokban egyenlő felek vesznek majd részt. Ez arra épült, hogy az USA félre teszi evidens nemzeti érdekeit valamiféle nosztalgia jegyében azok iránt a gazdasági kapcsolatok iránt, amelyek a világháború alatt működtek. A vám vita megmutatta, hogy Egyesült Királyság és az Egyesült Államok „különleges viszonya” valójában leginkább csak a brexiterek álmaiban létezik.

És ami kínosabb, a britek láthatják az ellenpéldát is. Washington hasonló fenyegetéssel indított Brüsszellel szemben is, amikor felvetődött a technológiai cégek adóztatása, ám ejtette a bosszút, mert ezt diktálta a hosszabb távú érdek, az óriási európai piac megtartása a techmultiknak. Valójában azért nincs átfogó kereskedelmi egyezség az olyan óriások, mint az USA, az EU és Kína között, mert minden vitájuk holtpontra jut.

Mindezek alapján a Guardian publicistája arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi kormány hangos nacionalista propagandája csak elfedi, hogy a szigetországnak előbb-utóbb újra közelebb kell húzódnia az EU-hoz, hogy megvédhesse saját nemzeti érdekeit is. És ez a mozgás a korábbi uniós tagság felé tett lépésekből fog összeadódni, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a brexiterek nem szűntek meg szidalmazni az EU-t a kilépés után sem. Tudják, hogy csak idő kérdése, amikor a szigetországnak újra kell építenie korábbi kapcsolatait a kontinenssel.