Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az uniós állam- és kormányfőket tömörítő testület vezetője erről Twitter-bejegyzésben számolt be hétfő este. A volt lengyel kormányfő azt írta, hogy az elmúlt 24 órában jelentős előrelépést sikerült elérni a brit és az uniós tisztségviselők közötti tárgyalásokon, azonban még mindig vannak rendezetlen kérdések.

David Cameron brit kormányfő vasárnap Londonban munkavacsorán fogadta Donald Tuskot. A megbeszélés középpontjában a londoni kormány által Brüsszeltől követelt szabályozási reformok álltak. A felek nem jutottak egyezségre, Cameron azonban később azt írta a Twitteren, hogy "jó találkozót" tartott Tuskkal, aki további 24 órányi tárgyalásba egyezett bele a megállapodás-tervezet közzététele előtt.

Donald Tusk új megállapodástervezetét megküldik mind a huszonnyolc uniós tagállamnak, amelyek vezetői az Európai Tanács február 18-19-i csúcstalálkozóján fogják megvitatni a kérdést. A londoni kormány egyelőre nem reagált a bejelentésre.

A brit reformigényekről szóló tárgyalási folyamat hivatalosan novemberben kezdődött, miután Cameron elküldte pontokba szedett reformköveteléseit Brüsszelnek és az EU-társállamok fővárosainak. A fő brit követelések között szerepel annak rögzítése, hogy az euróövezeti országok ne hozhassanak többségi, diszkriminatív jellegű döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok kárára, Nagy-Britanniára ne vonatkozzon az EU-integráció szorosabbra vonásának szerződéses kötelezettsége, valamint az, hogy ne lehessen visszaélni az unión belüli szabad mozgás szabályaival.

Ez utóbbi brit igény a legtöbb vita forrása, ugyanis London ebbe beleérti az EU-társállamokból érkező munkavállalók szociális ellátására vonatkozó szabályok jelentős szigorítását is, ezt azonban több más tagállam diszkriminációnak tartja és elutasítja.

Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az ország EU-tagságáról, a brit kormány pedig a referendum előtt újra akarja tárgyalni az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, valamint a többi tagállammal, és a brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.