Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett becslése szerint a tavalyi 11. hónapban 2,6 százalékkal esett vissza a brit hazai össztermék (GDP) októberhez mérve. Októberben még 0,6 százalékkal emelkedett a brit GDP-érték havi összevetésben, ami miatt az ONS jelzi is, hogy a novemberi visszaesés hathavi folyamatos gazdasági növekedésnek vetett véget.

A statisztikai hivatal számításai szerint ez azt is jelenti, hogy novemberben 8,5 százalékkal maradt el a GDP-érték a tavaly februárban - a koronavírus-járvány megfékezését célzó első országos zárlat előtti utolsó teljes hónapban - mért szinttől. Októberben 6,1 százalékkal volt alacsonyabb a hazai össztermék a tavaly februárinál.

A novemberrel zárult tizenkét hónapban 8,9 százalékkal zuhant a brit GDP-érték. Októberben 6,8 százalékos volt az éves összevetésben mért visszaesés. A havi összehasonlítású novemberi GDP-csökkenés ugyanakkor jóval kisebb mértékű volt az elemzők által vártnál.

Az elemzői előrejelzések konszenzusos átlaga 5,7 százalékos havi visszaesést valószínűsített novemberre, de az átlagon belül voltak olyan prognózisok, amelyek a brit hazai össztermék 8 százalékos zuhanását sem zárták ki havi összevetésben.

A novemberi adatok azt is jelzik, hogy a brit gazdaság sokkal jobban viselte a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére tavaly ősszel bevezetett második országos zárlatot, mint a tavaly márciusban érvénybe léptetett elsőt.

Tavaly februártól áprilisig a brit GDP-érték 25,8 százalékkal zuhant, és áprilisban is példátlan mértékben, 18,8 százalékkal esett az előző hónaphoz képest.

A brit statisztikai hivatal pénteki ismertetése szerint a novemberi visszaesésben a brit hazai össztermék 80 százalékát előállító szolgáltatási szektornak volt a legnagyobb szerepe: ennek az ágazatnak a teljesítménye 3,4 százalékkal csökkent októberhez képest. A szektor teljesítménye jelenleg 9,9 százalékkal marad el a tavaly februári szinttől. Ez tükrözi, hogy a korlátozásokat elsősorban a vendéglátó és a turisztikai szektor, valamint a személyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások szenvedték meg.

A termelőszektor kibocsátási értéke novemberben 0,1 százalékkal csökkent havi összevetésben, és 4,7 százalékkal alacsonyabb a tavaly februárinál.

Londoni makrogazdasági elemzők a jelenlegi, immár harmadik zárlat miatt az idei első negyedévre is visszaeséssel számolnak a brit gazdaságban, de a járványhelyzet már érezhető javulása nyomán a második negyedévre erőteljes fellendülést valószínűsítenek.

Samuel Tombs, a Pantheon Macroeconomics brit gazdasági ügyekkel foglalkozó főközgazdásza a pénteki GDP-adatismertetés utáni helyzetértékelésében arról írt, hogy a szűrővizsgálatokkal azonosított új koronavírus-fertőzések száma ezen a héten 20 százalékkal csökkent, és a nagy-britanniai oltási kampány is erőteljes ütemben halad. Tombs így arra számít, hogy ezek a folyamatok arra vallanak, hogy márciusban a nem alapvető cikkeket forgalmazó üzletek, áprilisban a fogyasztási szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások is kinyithatnak. Az elemző ennek alapján azzal számol, hogy a brit GDP-érték az idei első negyedévben még 3 százalékkal csökken, a második negyedévben viszont 5-6 százalékkal emelkedik negyedéves összevetésben.

A szakértő szerint ez a kilátás várhatóan elégséges lesz ahhoz, hogy a Bank of England a februári kamatdöntő ülésen eltekintsen a további monetáris enyhítési lépésektől.

A brit jegybank monetáris tanácsa az elmúlt egy évben 0,75 százalékról a jelenlegi 0,10 százalékra csökkentette az irányadó kamatot, és a korábban kihelyezett 445 milliárd fontról 895 milliárd fontra (361 ezer milliárd forintra) növelte a likviditáspótló mennyiségi enyhítés keretét.