May szerint korlátozott, a térségi feszültségeket nem eszkaláló akcióról van szó, amelynek célja a szíriai rezsim vegyifegyver-kapacitásának leépítése, és az, hogy elrettentse a szír vezetést ilyen fegyverek használatától - írja az MTI. A brit kormányfő megerősítette, hogy Nagy-Britannia amerikai és francia szövetségeseivel együtt vesz részt az akcióban.

May tényként közölte nyilatkozatában, hogy a szíriai Dúma városában múlt szombaton vegyifegyver-támadás történt, és e támadás halálos áldozatainak száma elérhette a 75-öt, köztük gyerekek is vannak. A szíriai rezsim a múltban is használt vegyi fegyvereket saját népe ellen "a legkegyetlenebb, legelborzasztóbb módon", és jelentős mennyiségű információ, köztük hírszerzési adatok utalnak arra, hogy a legutóbbi támadásért is a szíriai vezetést terheli a felelősség - mondta szombat hajnali nyilatkozatában a brit miniszterelnök.

A brit kormányfő szerint ennek a magatartásnak véget kell vetni, nemcsak azért, hogy meg lehessen védeni az ártatlan szíriaiakat a vegyi fegyverek okozta rettenetes haláltól és sérülésektől, de azért is, mert nem lehet megengedni a vegyi fegyverek használatát akadályozó nemzetközi normák erózióját.

Minden lehetséges diplomáciai csatornát igyekeztünk kihasználni ennek elérésére, de erőfeszítéseink rendre meghiúsultak. Az oroszok még ezen a héten is vétót emeltek egy olyan határozat ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsában, amely a Dúmában történt támadás független kivizsgálását célozta volna

- fogalmazott tájékoztatójában a brit miniszterelnök.

Nem maradt más választás

May szerint így nem maradt más gyakorlati lehetőség, mint az erő alkalmazása a szíriai rezsim vegyifegyver-kapacitásának lebontására, és arra, hogy a szír vezetést elrettentsék e fegyverek használatától.

A brit kormányfő szerint nem arról van szó, hogy a szövetségesek egy polgárháborúba akarnának beavatkozni, sem arról, hogy rendszerváltást kívánnának elérni. A cél egy korlátozott, célzott csapásmérés, amelynek nyomán nem eszkalálódik a feszültség a térségben, és amelynek során a résztvevő országok mindent megtesznek a polgári veszteségek elkerülésére.

May hozzátette: jóllehet ennek az adott akciónak a kifejezett célja a szíriai rezsim elrettentése, a fellépés ugyanakkor világos jelzés mindenki másnak is, aki úgy gondolja, hogy büntetlenül alkalmazhat vegyi fegyvereket.

Nem engedhetjük meg a vegyi fegyverek használatának normálissá válását, sem Szíriában, sem az Egyesült Királyság utcáin, sem bárhol máshol a világban

- fogalmazott a brit miniszterelnök, utalva arra, hogy március elején idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést az angliai Salisbury városában Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal. Az incidensért London az orosz kormányt tartja felelősnek, Moszkva azonban folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

Macron: ez nem tűrhető el

Emmanuel Macron francia államfő szerint a szíriai rendszer átlépett egy határt a vegyi fegyverek bevetésével, és ez nem tűrhető el. Macron szombat hajnali nyilatkozata szerint az egyeztetett amerikai-brit-francia támadások arra irányultak, hogy megsemmisítsék a szíriai rendszer képességét vegyi fegyver előállítására és alkalmazására. Mint mondta, nem kétséges a szíriai kormány felelőssége az április 7-én Dúma városában elkövetett vegyi támadást illetően, amelyben több tucatnyian haltak meg.A francia törvényhozást később részletesen tájékoztatni fogják a katonai akcióról, és vitát nyitnak róla, ahogy azt az alkotmány előírja - ígérte. A vegyi fegyverek bevetése azonnali veszélyt jelent a szíriai népre és a kollektív biztonságunkra - tette hozzá. Franciaország és a szövetségesei "már ma" újra nekilátnak az erőfeszítéseknek az ENSZ-ben. Macron szerint Franciaország legfontosabb céljai között szerepel az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc lezárása, a szíriai lakosság humanitárius segélyezése, valamint diplomáciai offenzíva a válság politikai megoldására. (MTI)

Sikeres volt a bevetés

A brit védelmi minisztérium szombat hajnali bejelentése szerint a királyi légierő (RAF) precíziós fegyverekkel sikeres bevetéseket hajtott végre egy olyan szíriai katonai létesítmény ellen, amelynek része volt a szíriai rezsim által saját népe ellen elkövetett vegyifegyver-támadásban.

A tárca londoni tájékoztatása szerint az Egyesült Államokkal és Franciaországgal közösen végrehajtott műveletben az RAF négy Tornado GR4 típusú repülőgépe vett részt, amelyek Storm Shadow rakétákat lőttek ki egy volt rakétatámaszpontra Homsz városától hozzávetőleg 24 kilométerre nyugatra.

A brit védelmi minisztérium szerint a katonai létesítményben a szíriai rezsim vegyifegyver-összetevőket tárolt, megsértve az ilyen fegyverekre vonatkozó konvencióból Szíriára háruló kötelezettségeket.

A tájékoztatás szerint nagyon gondos tudományos elemzéssel határozták meg, hogy hova a legjobb célozni a Storm Shadow rakétákat a felhalmozott vegyszerek megsemmisítése végett a környező térség elszennyeződésének minimális kockázatával. A létesítmény, amelyre a brit királyi légierő csapást mért, távol volt minden ismert lakott területtől, és ez is csökkentette a szennyeződési kockázatot - hangsúlyozta a brit védelmi minisztérium.

A tárca szerint a csapásmérés hatékonyságának részletes elemzése még tart, de az előzetes jelek arra vallanak, hogy a Storm Shadow rakéták pontossága és az aprólékos célpont-kijelölési tervezés sikeres támadást eredményezett.

Nem fogunk tétlenül ülni

Gavin Williamson brit védelmi miniszter a közleményhez fűzött kommentárjában közölte: a Dúma városában múlt szombaton elkövetett vegyifegyver-támadás újabb bizonyítéka volt annak az elborzasztó kegyetlenségnek, amelyet a szíriai rezsim tanúsít saját népével szemben.

Nem fogunk tétlenül ülni, miközben ártatlan civileket, köztük nőket és gyerekeket ölnek meg vagy tesznek ki szenvedéseknek

- hangsúlyozta Williamson.

A brit védelmi miniszter szerint a nemzetközi közösség határozottan, törvényes és arányos katonai erővel válaszolt a dúmai vegyifegyver-támadásra.

Küldjön ez az együttes fellépés világos üzenetet a (szíriai) rezsimnek arról, hogy a vegyi fegyverek használata kategorikusan elfogadhatatlan, és (e fegyverek bevetését) számonkérés követi

- fogalmazott szombat hajnali nyilatkozatában Gavin Williamson.

Képünk forrása: MTI/EPA/US NAVY/MC1 THERON J. GODBOLD HANDOUT