Lord David Neuberger a BBC rádió négyes csatornájának csütörtök délelőtti politikai magazinműsorában kifejtette: amikor a londoni felsőbíróság tavaly novemberben úgy döntött, hogy a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához, vagyis a Lisszaboni Szerződés 50. cikkének aktiválásához a kormánynak a parlament előzetes felhatalmazását kell kérnie, az első fokú bírói fórummal szemben kibontakozó sajtóhadjáratra a kormány "hamarabb és világosabb módon is reagálhatott volna".

Lord Neuberger nem említett név szerint politikusokat vagy sajtótermékeket, de megfogalmazása szerint "a bírákkal egyáltalán nem bántak jól" a felsőbírósági végzés után, és egyes megnyilvánulások "egyenesen a jogállamiságot ásták alá". A jogállamiság és a demokrácia a brit társadalom két alappillére, és ha a média "vagy bárki más jó ok nélkül" támadja a bíróságokat, az a társadalom alapjainak meggyengülését okozhatja - mondta a legfőbb brit fellebbviteli fórum vezetője.

Ahol sajtószabadság van, ott megesik az ilyesmi, és hiba lenne azt feltételezni, hogy ha egyszer-kétszer ez megtörténik, attól vége lesz a világnak, de ha ez válik normává, az már aggasztó.

A tavalyi felsőbírósági végzés utáni sajtóreakciók közül a legnagyobb felzúdulást a jobboldali, erőteljesen EU-ellenes irányvonalú Daily Mail keltette. A legolvasottabb brit újságok közé tartozó tömeglap annak idején hatalmas betűkkel szedett elsőoldalas főcímben bélyegezte "a nép ellenségeinek" a londoni felsőbíróság eljáró testületének tagjait. A lap külön keretes cikkben emelte ki, hogy egyikük zsidó és homoszexuális, a tanács egy másik tagját pedig "Blair haverjának" titulálta, arra utalva, hogy a felsőbírósági bíró korábban Tony Blair egykori munkáspárti miniszterelnök kormányának jogi képviselője volt.

A felsőbíróság tavaly novemberben - a kormány álláspontjának ellentmondva - úgy döntött, hogy a brit parlament szuverén jogköre az EU-tagságot megszüntető folyamat elkezdésének előzetes jóváhagyása. Ezt a végzést a legfelsőbb bíróság január végén jogerősen jóváhagyta, elutasítva a kormány fellebbezését.

A brit parlament alsóháza nemrégiben jelentős többséggel megadta a felhatalmazást a kormánynak a Lisszaboni Szerződés 50. cikkének aktiválására, és az erről szóló törvénytervezet a jövő héten a felső kamara, a Lordok Háza elé kerül.