A javasolt csomag anélkül biztosítana többletforrásokat ezen célokra, hogy módosítani kellene a tagországokkal és az Európai Parlamenttel együtt korábban elfogadott felső kiadási korlátokat.

A növekedés és a munkahely-teremtés további ösztönzésére 2,4 milliárd eurót fordítanának, olyan programokra juttatnának pluszpénzeket, mint a kiterjesztett, Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI), az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés, a "Horizont 2020" innovációs keretprogram, a kis- és középvállalkozásokat segítő uniós program vagy az Erasmus.

A migráció, a biztonság és a külső határellenőrzés terén folyamatban lévő munka támogatására 2,5 milliárd euró jutna, ebből finanszíroznák egyebek mellett a közös uniós határ- és parti őrség és a menekültügyi ügynökség létrehozását, valamint a közös európai menekültügyi rendszer reformját. Ezek mellett 1,4 milliárd különítenének el a migráció kiváltó okainak kezelésére, az Afrikában és az unió szomszédságában megvalósuló beruházások élénkítésére, a migrációs partnerségekre és a szomszédos országok stabilizálása érdekében történő külső hitelezésre.

A 2017-es költségvetési tervezet emelésével (1,8 milliárd euró) és a kohéziós keret technikai kiigazításával együtt, amely többletforrásokat juttat az említett prioritásokra (4,6 milliárd euró), a félidős felülvizsgálat mintegy 13 milliárd euró összértékű pénzügyi csomagot tartalmaz.

Fel kell készülnünk rá, hogy számot vessünk mindennel, ami ma szent tehénnek számít a költségvetésben - hangsúlyozta strasbourgi sajtóértekezletén Krisztalina Georgieva uniós költségvetési biztos a mezőgazdasági és a kohéziós támogatásokra célozva.

A félidős felülvizsgálat részét képezte a 2014-2020-as többéves pénzügyi keretről szóló politikai megállapodásnak. Az előterjesztett jogalkotási javaslatokat az Európai Parlamentnek és a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak is el kell fogadnia. Brüsszel szeretné, ha az év végére megszületne a megállapodás a csomag legtöbb eleméről.