Az EU azt tervezi, hogy teljesen leépíti az orosz nyersolaj-behozatalt a következő hat hónapban, a finomított üzemanyagokat pedig az év végéig betiltja a szankciók hatodik körének részeként, hogy növelje a nyomást Vlagyimir Putyin orosz elnök rezsimjén az ukrajnai háború miatt.

Ez teljes importtilalmat jelent majd minden orosz olajra, tengeri és csővezetékes, nyers és finomított olajra egyaránt - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben tett bejelentésében.

Gondoskodunk arról, hogy az orosz kőolaj kivonása rendezetten történjen, ez lehetővé teszi számunkra és partnereink számára is az alternatív ellátási útvonalak biztosítását, és minimalizálja a globális piacokra gyakorolt hatást – fogalmazott az elnök.

Ennek részeként Magyarország és Szlovákia mentességet kap: mivel nagymértékben függenek az orosz energiától, és ellenezték az olajimport hirtelen leállítását, hosszabb - 2023 végéig tartó - időkeretet kapnak a szankciók végrehajtására – közölték a Bloomberggel az ügyet ismerő személyek.

A Napi.hu-nak több brüsszeli forrás is megerősítette, hogy mivel az Orbán Viktor vezette magyar kormány még kedden is erősen vonakodott a szankciókkal szemben, ezért az EU engedményeket tett.

„Ez egyfajta szégyenpad is, ami jól mutatja, hogy a budapesti és pozsonyi vezetés semmit nem tett az elmúlt több mint tíz évben, hogy leépítse energiafüggőségét” – mondta az egyikük, aki szerint az EB ennél több engedményt nem is igazán tud tenni.

Szlovákia segítséget is kért az uniós szervektől, hogy a kitettségét leépítse az átmeneti időszakban, értesüléseink szerint a magyar kormány egyelőre nem tett ilyen nyilatkozatot.

A budapesti kabinet máris ellenvetéseket fogalmazott meg.

A jelenlegi javaslatban nem látunk semmilyen tervet vagy garanciát arra, hogy akár csak egy átmeneti időszakot is kezeljünk, sem arra, hogy mi garantálná Magyarország energiabiztonságát

– mondta Kovács Zoltán, a magyar kormány szóvivője a Bloombergnek.  

Az uniós exporttilalom hírére az olajárak emelkedni kezdtek. Szerdán 11 óra 45 perckor már 3,4 százalékot drágult a WTI, amely így 105,87 dolláros hordónkénti szinten áll, míg a Brent 108,36-os árfolyamra emelkedett, ami 3,23 százalékos drágulás napon belül.

Az EU emellett azt is javasolja, hogy a Sberbankot zárják ki a nemzetközi SWIFT fizetési rendszerből - mondta von der Leyen.

A Bloomberg szerint a Moszkvai Hitelbank és az Orosz Mezőgazdasági Bank szintén felkerül a tiltólistára, a Napi.hu pedig úgy tudja, hogy a Budapesten működő Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) egyelőre nincs a szankcióval sújtott szereplők között.

Az EU tagjai szerdán ülnek össze, hogy megvitassák - és esetleg jóváhagyják - a javaslatot, amelyhez egyhangúságra lenne szükség. Magyarország lehet még vétópozícióban, ha Kovács Zoltán kormányszóvivő szavai szerint nem látnak garanciát a hazai energiaválság elkerülésére.