Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az IMF delegációjával folytatott beszélgetés után tartott rendkívüli sajtótájékoztatón Románia első embere azt is leszögezte: az egykulcsos adó és az áfa marad a jelenlegi 16 illetve 19 százalékos szinten. Az államfő ugyanakkor beismerte, hogy az IMF küldöttsége azt kérte, hogy az áfát 24 százalékra az egykulcsos adót pedig 20 százalékra emeljék, a közalkalmazotti béreket pedig 20 százalékkal csökkentették volna.

Az adóemelések helyett inkább a megtakarításra összpontosítunk, a megszorító intézkedéseket azonban haladéktalanul életbe kell léptetni ahhoz, hogy a 6-8 százalékos költségvetési hiány tartani lehessen - fogalmazott Basescu.

Ahhoz, hogy a nyugdíjakat a jelenlegi szinten biztosítani tudjuk, 500 millió euróra volna szükség, amit nincs honnan előteremteni - nyilatkozta Basescu. Jelenleg a bérekre és a nyugdíjakra a költségvetés 62 százalékát (a GDP 9,4 illetve 12 százalékát) fordítja az állam, emellett az államkassza a GDP 31 százalékának megfelelő összegű bevételéhez képest a kiadások a GDP 41 százalékára rúgnak, ami hosszú távon nem fenntartható.

Ezért mindenki bére, még a minimálbéren lévők fizetése is 25 százalékkal csökken a jövő hónap elejétől, amivel fél év alatt 1,7 milliárd eurót takarít meg a költségvetés – mondta az államfő.

Az intézményvezetőknek év végéig saját belátásuk szerint kell csökkenteni a dolgozók létszámát úgy, hogy a 2011elejétől a most 25 százalékkal csökkentett bérkeret elegendő legyen ahhoz, hogy a fizetések az inflációval megegyező, vagy akár nagyobb mértékben is nőhessenek- mondta Basescu. A bukaresti Mediafax hírügynökség úgy tudja, hogy a kormány több mint 140 ezer közalkalmazott elbocsátását tervezi.

A gazdasági minisztérium adatai szerint 2009 decembere és 2010 februárja között a közalkalmazottak száma 36 404 fővel 1,362 millió főre csökkent.


Drasztikusan csökkenek az agráriumnak szánt szubvenciók is, az általános mezőgazdasági támogatások megszűnnek, ezentúl csak az igazán rászorulók juthatnak állami pénzhez. Tavaly az ország megművelhető mezőgazdasági területének 30 százaléka parlagon maradt, ennek ellenére az állam 30 milliárd lejt fizetett ki támogatásként, míg az ágazatból befolyó adóbevétel mindössze 400 millió lej volt - indokolta a drákói szigort Basescu.

A román sajtóban megszólaló piaci szereplők üdvözölték az államfő terveit, mint mondták a bérek csökkentése jobb megoldás az adók emelésénél, mivel ezzel Románia a befektetők szemében versenyképes marad. Gazdasági elemzők ugyanakkor nem tartják kivitelezhetőnek az államfő elképzelését, mint mondják a mintegy 1,5 millió közalkalmazott túlerőben van a kormánnyal szemben, és várhatóan utcára vonulva követelik majd igazukat.

Tény, hogy az államfő kijelentése óriási felháborodást váltott ki a szakszervezeti vezetőkben, komolytalannak és elfogadhatatlannak tartják Basescu rémálomba illő elképzelését és máris általános sztrájk kirobbantásával fenyegetőznek.