A mezőgazdaságnak hozzá kell járulnia a klíma- és környezetvédelmi célokhoz, azonban a stratégiában meghatározott célértékek teljesítése aránytalan terhet ró a tagállamokra.

A magyar álláspont szerint a kémiai növényvédő szerek mennyiségének 50 százalékos csökkentése a már eddig megvalósított csökkentésen túl, valamint az ökológiai gazdálkodással érintett területek részarányának 25 százalékra emelése túlzottan ambiciózus. A növényvédőszer és a műtrágya használat csökkentése során tekintettel kell lenni a tagállamok eltérő helyzetére és az eddig megtett erőfeszítésekre - írta az AM.

A tárca szerint nem lenne igazságos ugyanakkora csökkentést számon kérni azokon a tagállamokon, amelyek eddig is jelentős eredményt értek el a növényvédőszerek és műtrágyák felhasználásának visszaszorításában.

Magyarország kifogásolja, hogy a Termőföldtől az asztalig stratégiához nem készült semmilyen, az ezen célok megvalósításához kapcsolódó, a lehetséges egyedi és összetett hatásokat értékelő hatástanulmány. Emiatt előre nem megjósolható, hogy a folyamat milyen befolyással lesz az európai gazdák versenyképességére.

A jelenleg zajló KAP reformtárgyalásokkal összefüggésben Magyarország külön nyilatkozata kiemeli, hogy a KAP-nak a stratégia céljaihoz való hozzájárulása kizárólag szilárd jogi alapokon nyugvó feltételekhez kötődhet. Emiatt az Európai Bizottság a tagállamok által kidolgozandó KAP stratégiai terveket csak ezen feltételek figyelembevételével értékelheti.